7p

A nyár elején az RTL Klub nehéz helyzetbe került, a TV2 ugyanis a Bezár a bazár ismétléseivel elvitte a hétköznap estéket. Sokáig tartott, míg A mi kis falunk korábbi részeivel visszaszerezték a nézőket, így a csatorna most vélhetőleg nem akar kockáztatni és előrehozza az őszi évad indulását.

Egy héttel korábbi szokásos televíziós körképünkben még azt találgattuk, vajon mivel fogja kitölteni az RTL Klub azt a két hetet, amely A mi kis falunk utolsó ismétlése és augusztus 26-a az őszi tévés évad várható kezdete között lesz. Miután köztudott volt, hogy a nyár eleje óta forgatják a Drága örökösök folytatását, sejteni lehetett, hogy az év elején berobbant vidám hangulató szappanoperát ősszel ismét láthatják a nézők. Az is biztosnak látszott, hogy az RTL Klub nem várják meg a szeptembert, és már az utolsó nyári héten láthatóak lesznek az új műsorok, azt azonban nem sejtettük, hogy addig sem fognak várni.

Augusztus 12-én, hétfőn startol ugyanis a Drága örökösök második évada, ami példa nélküli, ilyen korán őszi műsorokat még soha nem tűztek műsorra a nagy csatornák. A Drága örökösök első évada négy hónapon át óriási sikerrel futott az RTL Klub képernyőjén. A 81 rész főműsoridőben sugárzott adásainak átlagos közönségaránya a 18-49 éves korcsoporton 20,1 százalék volt. A sorozat hamar belopta magát a nézők szívébe, akik töretlen lelkesedéssel követték nyomon a Szappanos család életét, és talán nem nagy merészség, de várhatóan a folytatás is hasonlóan sikeres lesz. A csatorna közleménye szerint váratlan fordulatokban és  abszurd helyzetkomikumokban ezúttal sem lesz hiány. A Drága Örökösök új évadában az ügyvédnő, vagyis Kálmán bácsi özvegyének beköltözése alaposan felkavarja a Szappanos család életét.

Jön a Drága örkösök folytatása
Jön a Drága örkösök folytatása

Az RTL KLub részéről egyébként teljesen logikus döntés, hogy nem akarnak hátrányból nekifutni az őszi időszaknak, ahonnan később sokkal nehezebb visszakapaszkodni. Erre jó példa volt a tavalyi év, amikor a TV2 elindította a Piramis című vetélkedőt, az RTL viszont azt gondolta, hogy az első hónapokban nyugodtan működhetnek "takaréklángon" is, és csak akkor erősítettek bele, amikor relevánsan visszaesett hétköznapokon a közönségarányuk, elsősorban a TV2 rovására. Azzal, hogy most ennyire korán elindulnak, könnyen lehet, hogy a TV2-t is lépéskényszerbe hozzák. Ők ugyanis az előzetes műsorrend szerint akkor is a Bezár a bazár ismétléseit adják, illetve némi szünet után az Áll az alkut adják majd.

A csatorna egy hét erejéig visszatér nyár elején eredetileg tervezett egyik műsorához, elindul ugyanis a Hegyi doktor - Újra rendel sorozat. A német szériát korábban június közepére ígérték, ám a Bezár a bazár sikerét látva félretették. Az ugyanakkor kicsit szokatlan, hogy egy hétre veszik csak elő a német sorozatot, majd azt követően ismét két gameshow lesz esténként. Nem lenne meglepő, ha az RTL Klub lépésére válaszul még valamit módosítana a TV2 is.

A csatorna, illetve a médiavállalat régen látott kényelmes helyzetben van. Csoportszinten a teljes napot tekintve magabiztosan vezetnek mindhárom fontos célcsoportban (4+, 18-59, 18-49). Ráadásul a sikerszéria folytatódott és  júliusban is a TV2 Csoport nyerte a nézettségi versenyt, a teljes napot vizsgálva. Számukra az is pozitív, hogy a TV2 a teljes lakosság körében egész napra vonatkozó SHR% alapján szintén vezető pozíciót tudhat magáénak júliusban. Ráadásul a már említett Bezár a bazár ismétlésekkel megingatták az RTL Klub pozícióit az általuk folyamatos hivatkozási pontnak tartott 18-49 évesesek célcsoportjában az esti főműsoridőben (19-23 óra között) is.  Annak is örülhettek a TV2-nél, hogy csatorna szinten a teljes lakosság körében egész napra vonatkozó közönségarány alapján szintén vezetők lettek. Hab a tortán, hogy a csatorna új infotainment műsora, a Tények Plusz a július 29-i, debütáló adásával a hónap legnézettebb műsora lett a teljes lakosság körében.

Persze a nyári sikerek fénye gyorsan elhalványul, ha a Drága örökösökre nem lesz válaszuk, így mindenképpen érdekes kérdés, hogy mit fog a TV2 válaszolni. Csupán ismétlésekkel ugyanis jó eséllyel lemaradnak majd. Az viszont nehezen képzelhető el, hogy augusztus közepére ők is be tudnak dobni valami, sokkal reálisabbnak tűnik, hogy náluk augusztus utolsó hetében indulnak majd az új műsorok, ami viszont lépéselőnyt biztosít a konkurenciának.

A TV2 egyik őszi nagy dobása egy új vetélkedő lehet, amelyben ötletgazdaként és műsorvezetőként is közreműködik a csatorna egyik legfontosabb arca, Majka. A csatorna pénteken jelentette be, hogy Nyomd a gombot tesó! címmel hamarosan új gameshowt forgat a TV2 Majka ötlete alapján. A műsorban nyolc körön keresztül 50 milliós pénznyereményért játszanak majd a párosok, akiknek nemcsak kvízkérdésekre kell választ adniuk, de olyan izgalmas elemeket is tartalmaz a formátum, ami a játékosok adrenalin szintjét is megmozgatja. Az új gameshow-hoz már elindult a casting felhívó, ami azt jelenti, hogy leghamarabb az ősz második felében láthatják majd a vetélkedőt a nézők.

A múlt heti műsorokra visszatekintve azt láthattuk, hogy továbbra is A mi kis falunk a nézők kedvence a 18-49 évesek körében. A sorozatot a magyaroszági Forma-1-es futam közvetítése követte, majd a TV2 infotainment műsora, a Tények plusz lett a harmadik. A teljes lakosságban, ahol az idősek médiafogyasztása erősen visszaköszön a heti bajnok a Tények plusz lett, és az RTL-es sorozat a második helyre került, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Tények állhatott.

A múlt héten rácsodálkoztunk, hogy egy Bud Spencer-Terence Hill filmmel mekkorát dobott a Film+. A csatornán most megint ment egy örökzöld az ismert duótól, az És megint dühbe jövünk, amely a kereskedelmi célsoportban kimagaslóan szerepelt, a rangsor ötödik helyét érte el. A filmnek köszönhetően vasárnap a csatorna ismét megelőzte a TV2-t a kereskedelmi célcsoportban főműsoridőben. A F+ egy másik filmje, az Ölva vagy halva is igen jól szerepelt hétfőn, igaz akkor nem volt esélyük arra, hogy az országos kereskedelmi csatornát megelőzzék.

Visszafogottabb volt viszont a Ferencváros BL-selejtezős mérkőzésének nézettsége. Ebben persze közrejátszhatott az is, hogy a máltai Valetta nem egy közönségcsalogató csapat. Ráadásul a magyar bajnok az első mérkőzésen magabiztosan játszott, így a továbbjutása is reálisnak tűnt. Más kérdés, hogy a következő napok vesszőfutását követően, amikor a másik három csapat kiesett (hacsak nem fogadják el a Honvéd óvását), egy ilyen kis sikernek is érdemes örülni. Azt ugyanakkor feltételezhetjük, hogy a következő körben a Dinamo Zagreb elleni mérkőzés iránt sokkal nagyobb érdeklődés várható.

Összefoglalva a 30. heti számokat a 18-49-es korcsoportban főműsoridőben (19-23 óra között) az RTL Klub növelni tudta az előnyét, a közönségaránya 12,1 százalék lett, ami némi csökkenés az egy héttel korábbihoz képest. Ugyanakkor a TV2 is elmaradt a megelőző heti számaitól, hiszen ezúttal csak a tévé előtt ülők 8,3 százaléka követte őket. A fentiek alapján talán nem nagy meglepetés, hogy mind a hét esti időszakban a fenti célcsoportban és idősávban az RTL Klub nyert. Ismét jól teljesített a F+, ezúttal 5,5 százalékos közönségarányt ért el, a másik RTL-es kábelcsatorna, a Cool (2,5% SHR) pedig tartotta az egy héttel korábbi szintet. Látványosan visszacsúszott viszont a Viasat 3 (1,6% SHR), amelyet a BL-meccs miatt magasabb számokat hozó Duna TV (1,9% SHR) is megelőzött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!