3p

A fővárosi kormányhivatal ugyanis megadta a használatba vételi és fennmaradási engedélyt a fejlesztést végző Párizs Property Kft.-nek, míg a cégbíróság bejegyezte, hogy a társaság fő tevékenysége saját tulajdonú ingatlan adásvétele helyett szállodai szolgáltatás lett.

Az egykori Brudern-házból négy év alatt átalakított, műemlék-védettséget élvező szállodában 110 vendégszobát – ebből 18 lakosztályt –, 300 négyzetméteren konferenciateret, wellness- és fitneszrészleget, éttermet, bárt, illetve kávézót hoztak létre. A chicagói központú Hyatt 54 országban tucatnyi különböző márkát tart fenn, ezek közül a Párisi udvar a The Unbound Collection by Hyatt csoporthoz tartozik, amelynek Európában két további tagja van, a cannesi Hôtel Martinez és a barcelonai Hotel Sofia.

Már két éve át kellett volna adni
Már két éve át kellett volna adni

A budapesti luxushotelnek helyet adó ingatlanról szóló adásvételi szerződést kereken öt éve, 2014. május 21-én írta alá a Mellow Moods csoport és az V. Kerületi önkormányzat. A vevő mintegy 7 millió eurót (akkori árfolyamon több mint 2 milliárd forintot) fizetett. A felújítás 2015-ben kezdődött meg, amelyet a kormány több módon is támogatott. Egyrészt azt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította, aminek az a jelentősége, hogy a szükséges engedélyeket gyorsított eljárásban kaphatta meg a kivitelezésre alapított projektcég, a Párizs Property Kft. Másrészt a kizárólagos állami tulajdonú Eximbank 2016 májusában 22 millió eurós (mintegy 7 milliárd forintos) hitelt nyújtott a Mellow Mood tulajdonosainak, az Egyesült Arab Emírségekből származó Majdi Ayeshnek, valamint az évtizedek óta Budapesten élő Zuhair Awadnak és Sameer Hamdannak.

A beruházás azonban jócskán elhúzódott, a hotelnek az eredeti tervek szerint már két éve, 2017 májusában meg kellett volna nyílnia. A csúszást az Mfor.hu érdeklődésére a Párizs Property Kft. az előre nem látható, csak a munka előrehaladtával felmerült nehézségekkel magyarázta, például azzal, hogy a vasszerkezet a feltételezettnél rosszabb állapotban volt, mivel a korabeli anyagok összetétele nagyban különbözött a ma használatosoktól. Az elmúlt száz évben számtalan átalakítást hajtottak végre az épületen, és e munkák közben a szerkezetben komoly károsodások keletkeztek. Az utóbbi évtizedekben nem végeztek az épületen szakszerű karbantartást, ezért a felső két szint átázott, a szerkezetek fagykárosodást szenvedtek. Mindezek okán újabb 1500 négyzetméter födémet kellett elbontani. A passzázs műemlékvédelmi szakrestaurációja pedig szintén nagyon időigényes, aprólékos folyamat volt, amely 85 ezer munkaórát jelentett a szakemberekből álló csapatnak – hangsúlyozta a cég lapunknak.

Ugyanakkor akadtak pozitív meglepetések is. Ilyen volt, amikor a bontásnál tízmillió forint értékben találtak a korábbi felújítások idején befalazott értékes elemeket, például Zsolnay kerámialapokat. Ezekből többet is sikerült beépíteni a felújítás során.

A csúszásnak is betudható, hogy a luxushotel kialakítása összességében közel 13 milliárd forintba került, majdnem 1,5 milliárddal többe, mint amennyivel az első kapavágáskor számoltak.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!