TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

A határzár fenntartásáról, az egészségügyi dolgozók vezényléséről és a gazdaság erősítéséről beszélt Orbán Viktor kormányfő a TV2 Tények című műsorában vasárnap este sugárzott interjúban.

Határzár: a miniszterelnök szerint továbbra is központi helyen szerepel a fejében a határzár fenntartása.  „Ott vannak az utánpótlási útvonalak, ezét ott kell megállítani azokat. Csehországban érthetetlen dolgok zajlanak, súlyos a helyzet, s mivel ők átmehetnek Szlovákiába és a szlovákok meg hozzánk, nagyon figyelni kell” – figyelmeztetett.

Egészségügy:  A miniszterelnök megismételte az elmúlt napokban több kormányzati vezető által hangoztatott tételt, miszerint most a felszállóágban van a járvány. Fegyelmet és kitartást kért, egyebek között az egészségügyi dolgozóktól is. „Van mindenhol orvos és nővér, ahol nincs oda vezénylünk. Ez soha sem lesz népszerű, de nincs más megoldás” – mondta. Nyolc kórházat már kijelöltek, ha még súlyosabb lesz a második hullám és ha szükséges, akkor újakat is fognak.

Vakcina: nem mondott újdonságot, megismételte Donald Trump amerikai elnök mostanában hangoztatott szavait, miszerint akár már idén lehetséges, hogy meglesz a vakcina. „Van négy-öt erőközpont a világban, ahol ígéretes kutatások és kísérletek folynak. Az Európai Unióban azt mondják, hogy 2021 közepéig várhatóan meglesz a vakcina, de mi tárgyalunk az oroszokkal, japánokkal, kínaiakkal is, ott is felgyorsultak a munkák. Ha meglesz (a vakcina), megszervezzük, hogy legyen itthon is”. - vetítette előre.

Gazdaság: elismerte, hogy nem tudta betartani 10 évvel ezelőtti ígéretét, miszerint 10 év alatt egymillió új munkahelyet hoznak létére. Most  azt ígérte, hogy a munkahelyek megtartására fognak összpontosítani. Adócsökkentéssel, beruházásokkal és fejlesztésekkel fogják segíteni a vállalkozásokat – ismételte meg a korábban már elmondottakat. „Az államnak is fel kell vennie embereket és a közmunkaprogram is segíthet” – fűzte hozzá.

Borús jóslat

„Nem biztos, hogy a bezárt német vagy francia üzemek e két országban fognak kinyitni, lehet, hogy máshová viszik a termelést, akár ide is hozhatják. Ugyanez Magyarország esetében is megtörténhet. Nem a régi munkahelyeket kell újrateremteni, hanem versenyképessebbeket kell létre hozni.” – fejetegette a kormányfő.

Szerinte Budapest üzleti modellje, különösen a turizmusban és a vendéglátásban nem jó, más kell. Az, hogy ne csupán a külföldieknek kínáljanak szolgáltatásokat, hanem a hazaiaknak is.   

"Ki fogunk ebből a nyomorúságból szabadulni, és addig pedig ki fogjuk bírni. Működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság, és nem fogunk hátra lépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki." - mondta a kormányfő.

Három akciócsoport dolgozik nagyon keményen – emlékeztetett: Az egészségügyért Pintér Sándor belügyminiszter felelős, a gazdaságért Varga Mihály pénzügyminiszter, míg Szijjártó Péternek az a feladata, hogy a kanyarban előzzön. Vagyis hozza ki a legtöbbet a helyzetből azáltal, hogy külföldi partnereinket mozgósítja, így erősebben jöhetünk ki a válságból, mint sokan mások – foglalta össze a kormánytagok legfontosabb teendőit Orbán Viktor.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.