Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Több aktuális téma is szóba került a Trend FM Reggeli monitor című műsorában, ahol kollégánk Király Béla volt a szakértő. Terítékre került, hogy a múlt héten ismertté vált madárinfluenzás eseteknek milyen következménye lehet a fogyasztók esetében, ahogy arról is volt szó, hogy az amerikai-kínai egyezmény aláírását követően mire készülhet Donald Trump.

A múlt héten derült ki, hogy előbb egy Komárom-Esztergom megyei pulykatartó gazdaság, majd egy Hajdú-Bihar megyei kacsatartó telep állatait kellett leölni, mert azok madárinfluenzával fertőződtek meg, és az állományban a betegség H5N8 altípusát mutatták ki. A szakértők szerint az enyhe őszi és téli idő miatt a vándormadarak később keltek útra, így a fertőzés most ütötte fel a fejét.

Rövid távon vélhetőleg nem lesz hatása a húsárakra, de ha a járvány tovább terjed, akkor minden bizonnyal a boltokban is szembesülünk ezzel, mondta el kollégánk, Király Béla. A helyzetet rontja az is, hogy setéshúsból is hiány van, az árak pedig meredeken emelkedtek. Az ősz folyamán ugyanis a Kínából induló, és a régiónkat is elérő sertéspestis miatt - ahol a betegséget észlelték, ott - az állomány jelentős részét leölték. A tapasztalatok szerint pedig a hazai fogyasztók a sertés és a baromfihúst egymással helyettesítik, így a madárinfluenza esetleges elterjedése esetén nem lenne olcsóbb alternatíva a vásárlóknak.

Kereskedelmi egyezmény után, Davos előtt

A piacokat megnyugtatta, hogy az Egyesült Államok és Kína a múlt héten végre aláírta a kereskedelmi megállapodást, amely azonban inkább egyfajta tűzszüneti egyezménynek tekinthető. Donald Trump számára jól jött, hogy látszólag eredményesen lezárta az általa két éve kezdett vámháborút, gyakorlatilag minimális vállalást téve. Igaz, a kínai politikusoknak sem kellett felelőtlen ígéreteket tenniük, hiszen a leginkább számon kérhető dolog, amit vállaltak az az amerikai import növelése. Nagy kérdés, hogy Donald Trump most Európa ellen is keményebben fog-e fellépni, erre ugyanakkor rövid távon kisebb esélyt látott a Trend FM műsorában szereplő kollégánk.

Ebből a szempontból is érdekes lesz egyébként a héten kezdődő davosi Világgazdasági Fórum, két éve ugyanis ott beszélt először arról az amerikai elnök, hogy vámok bevezetésével kellene szabályozni bizonyos kereskedelmi kérdéseket. A szakértők egy csoportja most sem tartja kizártnak, hogy valami meglepővel rukkol elő Donald Trump, a logikus azonban az lenne, ha a következő időszakban nem nyitna új frontvonalat, hanem a választási kampányra készülne.

A Világgazdasági Fórum témája lesz a társadalmi egyenlőtlenség is, ennek apropóján látott napvilágot egy kutatás, amely szerint a világ 1250 leggazdagabb emberének vagyona meghaladja a legszegényebb 4,6 milliárdét.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.