3p

Bár a koronavírus-járvány mély recessziót eredményez, mégis úgy tűnik az elmúlt hetek alapján, hogy ezt mellékes tényezőnek tekintik a piaci szereplők. A márciusi zuhanások eredményeként az amerikai S&P 500 és a frankfurti DAX részvényindex 30-40 százalékot esett, azóta pedig a veszteség felét ledolgozták. A következő hetekben, hónapokban érkező makroadatok, vállalati eredmények még okozhatnak turbulenciát a piacokon – derül ki Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzserének piaci kommentárjából. A szakember szerint mindenképpen indokolt az óvatosság, mert a járványhatás még nem múlt el.
 

Nehéz volt az utóbbi hetekben rosszat mondani a piacnak, még a negatív hírekben is a jót látták. Ennek eredményeként jelentős emelkedés történt a világ részvénypiacain. Persze a mélyből kellett felkapaszkodni. Az amerikai S&P 500 részvényindex és a német DAX index a koronavírus-járvány okozta márciusi pánikeladások eredményeként a mélybe zuhant. Azóta viszont a 30-40 százalékos mínusz felét ledolgozták. Ebben szerepe lehetett annak, hogy a befektetők örültek a jegybanki és költségvetési mentőcsomagoknak, amelyek mérete országtól függően GDP-arányosan a két számjegyű mértéket is eléri. Ez pedig sok befektető számára egyet jelenthet azzal, hogy nem lesz akkora baj a gazdaságban, mint amire korábban számítottak.



„Ez az emelkedés azonban túlzott derűlátásra vall. Egyrészt a járványnak még nincs vége, a gazdasági hatásokról pedig még csak most érkeznek az első adatok” – mondta Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere. Érdemes figyelembe venni, hogy most még csak a különböző országok gazdaságainak és a vállalatok első negyedévéről jönnek az adatok, amelyek eleve elég rossz képet festenek. A szakember kiemelte: „A második negyedéves számok azonban még rosszabbak lesznek, mert számos európai országban és az Egyesült Államokban is a korlátozások, gyárleállások inkább áprilisban teljesedtek ki. Ez pedig majd csak a június vége után megjelenő számsorokban válik láthatóvá.”



Az utóbbi hetekben az optimizmus volt az úr, miközben az úgynevezett félelemindex, a VIX értéke is arra utal, hogy még nincs minden rendben, a befektetők jelentős árfolyam-ingadozásra számítanak a piacokon. „A VIX értéke most 30 pont körül mozog. Ez ugyan a legdurvább márciusi napokon 80 pont volt, de békeidőben 15 pontos átlagot hoz. Vagyis azért sokan még jelentős hullámzásra számítanak a következő időszakban” – mutatott rá a K&H Alapkezelő szakértője.

Kovács Mátyás összességében úgy látja, hogy a járvány és a gazdasági hatások körüli bizonytalanság, a kockázatok miatt a rendkívüli óvatosság indokolt a befektetéseknél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!