3p

Az ügyben érintett a Gyurcsány-kormány egyik minisztere.

Az ügyészség fellebbezése nyomán jövő csütörtökön, március 7-én folytatódik a Postapalota kétezres évek közepi értékesítése miatt indított per, ezúttal már a Fővárosi Ítélőtáblán - derül ki a jövő heti bírósági tárgyalási jegyzékből.

A Postapalota épülete
A Postapalota épülete

A hűtlen kezeléssel vádolt hat személy mindegyikét felmentette tavaly júniusban a Fővárosi Törvényszék, de az ügyész valamennyi vádlott terhére fellebbezést jelentett be a bűnösség megállapítása és a büntetés kiszabása végett. A Fővárosi Fellebviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta.

Az első nyilvános ülésre tehát jövő héten sor kerül. Az ügyben érintett Sz. Pál, a Gyurcsány-kormány közlekedési minisztere, aki a posta tulajdonában lévő ingatlan eladásakor a Magyar Posta vezérigazgatója volt. Rajta kívül még további öt személy áll az ítélőtábla elé, akik ekkoriban a postánál, illetve az ÁPV-nél álltak alkalmazásban.

A tárgyalási jegyzék szerint a posta fővárosi irányító szerve 2006-ban két saját tulajdonú, egy bérelt és egy ingyenesen használt ingatlanban volt elhelyezve. A társaság igazgatósága - tekintettel a következő évben lejáró bérleti szerződésre - 2006 második felében az I-III. rendű vádlottak közreműködésével, igazgatósági és felügyelő bizottsági határozatokkal kialakította a társaság irodakoncepcióját. A vád szerint a vádlottak abban nem reális költségeket tüntettek fel, megszegve vagyonkezelői kötelezettségüket. A Magyar Posta igazgatósága ezen koncepció alapján hozott döntést az ingatlanokról.

Később az ÁPV részéről a IV-VI. rendű vádlottak nem valós adatokat tartalmazó előterjesztést készítettek, amely alapján az új székház bérlése tűnt a leggazdaságosabb megoldásnak. Az ÁPV igazgatósága ez alapján hozott döntést, de a vád szerint "a tulajdon eladása és a bérelt üzletvitel a posta számára a leggazdaságtalanabb megoldás volt az összes lehetőség közül".

A Postapalotát pár éve a jegybank által létrehozott alapítványok vásárolták meg nagyjából 7 milliárd forintért, a felújítás után pedig a Magyar Nemzeti Bank tulajdonába kerül mintegy 14 milliárd forintért a Széll Kálmán téri értékes épület. A pénzügyi felügyelet költözik oda.

A törvényszék tavalyi döntése előtt a kormánypárti sajtó arról cikkezett, hogy az ügyben mintegy 10 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a vádlottak, Sz. Pál pedig akár 10 év börtönbüntetést is kaphat. Ehhez képest felmentették a vádlottakat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!