2018. június 18. 12:12

Egyre jobban felcsúti magasságokba tör a kisvárdai sportegyesület. A korábbinál kétszer több támogatás folyt be a kasszába 2017-ben.

Nem eresztette bő lére a tavalyi évről szóló beszámolót és közhasznúsági jelentését a Várda Sport Egyesület. A közzétett dokumentumból ugyanis épp, hogy csak a fő számokat lehet megismerni, ám ez is elég a megállapításhoz: lassan felcsúti magasságokba ér az észak-kelet-magyarországi 16 ezer fős kisváros sportélete.

A kimutatás szerint ugyanis minden eddiginél több, rekordbevétele volt az egyesületnek. A 2016-os 1,17 milliárd forint után 2,48 milliárd forint folyt be a kasszába, ami szinte teljes egészében az egyéb bevételeknek köszönhető. Értékesítésből minimális, 5,3 millió forintra tettek szerint, ami kevesebb mint a fele az előző évinek.

A kisvárdai stadion látványterve (Fotó: Kisvárda FC) A kisvárdai stadion látványterve (Fotó: Kisvárda FC)

Az elmúlt években drasztikusan csökkenő tendenciát mutat a tagdíjakból származó bevétel is.

  • Míg 2014-ben még 372 ezer forint jött ennek köszönhetően,
  • 2015-ben 192,
  • 2016-ban 168,
  • tavaly pedig mindössze 48 ezer forint.

Az értékesítési és tagdíj-bevételek elapadását sokszorosan is kompenzálják a Várda SE-hez érkező támogatások. Tavaly 2,45 milliárd forint érkezett, bár ennek összetételére egyértelműen már nem világít rá a dokumentum. Pontosan tehát nem tudhatjuk, hogy ebből mennyi érkezett a központi költségvetésből, az önkormányzattól vagy épp gazdasági társaságoktól.

Három dolog azonban biztos. Egyrészt a 2,45 milliárdos támogatásból 1 milliárd forint helyi önkormányzati költségvetési támogatás lehetett, ami normatív támogatás címen folyt be a költségvetésbe. Másrészt 2016/2017-re 581, 2017/2018-ra pedig 118 millió forintos TAO-támogatást igényeltek, amit szintén az egyéb bevételek soron szokás elszámolni. A csökkenő intenzitású támogatási igény azonban nem magyarázhatja a bevétel tavalyi megugrását. Harmadrészt az is biztos, hogy a beérkező támogatást tavaly nem használták fel, mivel a bevételekkel szemben 340 ezer forintos költséget számoltak el, így a sportegyesület 2017-ben 2,1 milliárdot nyereséggel zárt.

Miből finanszírozzam a cégem? Mitől lesz versenyképes egy magyar KKV és honnan szerezhet fejlesztési forrásokat? Ki viheti tovább a családi vállalkozást?

KKV-finanszírozás - égető tulajdonosi dilemmák konferencia - jelentkezzen most!