2007. június 19. 13:21
Lemondott Klaus Hartmann a Magyar Telekom igazgatósági tagságáról.
2007. január 24. 15:46
Távozik a Magyar Telekomtól Pásztory Tamás, a távközlési cég vezérigazgató-helyettese.
2006. december 5. 11:06
Lemondott a Magyar Telekom (MT) elnök-vezérigazgatói posztjáról Straub Elek, jelentette be a társaság kedden. A szakítás egyik oka a januárban kirobbant korrupciós botrány: az amerikai White & Case (amelyet az auditor PriceWaterCoopers House bízott meg) a vállalat vizsgálata során gyanús szerződésekre bukkant. A White & Casea Telekom-birodalom montenegrói terjeszkedése során két furcsa tanácsadói szerződést is talált, s mivel papírjait a New York-i tőzsdén is jegyzik, a cég köteles volt vizsgálat alá vetni magát. A két szerződés értéke összesen 700 millió forintot tett ki. Mfor.hu háttér.
2006. november 27. 11:31
2007. január 1-jétől Mezriczky László látja el a vállalat Csoportkommunikációs Igazgatóságának vezetői feladatait. A Magyar Telekom egyúttal médiakapcsolati igazgatói beosztás létrehozása mellett döntött. A pozíciót 2007. január 1-jétől Simon András tölti be. Ez utóbbi szakember, aki rövid időn belül a második vezető, az MTV-től érkezik a távközlési céghez. Szeptember végén Fischer András üzleti és termékfejlesztési igazgató szerződött a T-Onlinehoz.
2006. november 2. 10:51
Az esztendő végén elhagyja a cégcsoportot Nagy Bálint, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója, aki 1995-től irányította a legnagyobb hazai távközlési vállalat kommunikációs tevékenységét.
2006. október 5. 08:11
Távozik a Magyar Telekomtól G. Németh György, a Mobil Szolgáltatások Üzletág (T-Mobile) kommunikációs igazgatója november végén.
2006. szeptember 28. 16:21
Internet- és tartalomszolgáltatónál folytatja pályafutását Fischer András, tudta meg a Kreatív.
2006. szeptember 20. 11:21
A T-Com vezetői pozícióját 2006. szeptember 20-tól Simó György jelenlegi üzletágvezető-helyettes, a T-Online Magyarország Zrt. vezérigazgatója tölti be. Az üzletág vezetése mellett Simó György marad a T-Online vezérigazgatója is. Az igazgatóság továbbá meghozta döntését arról is, hogy dr. Klaus Hartmann távozását követően Thilo Kuscht nevezi ki a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettesévé.
2006. június 15. 09:21
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesének, a Vezetékes Szolgáltatások Üzletág (T-Com) vezetőjének munkaviszonya - saját kérésére - 2006. június 15-ével megszűnik.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Bár mindenki gyenge forintra számít mostanában, visszatekintve alig találunk olyan időszakokat, amelyekben a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Amikor már mindenki pesszimista, könnyen elképzelhető, hogy pozitív folyamat indul be. A tavasszal lejáró állampapír-tömeg egy része befektetési jegyekbe mehet. Interjú Brezina Szabolccsal, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatójával.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor