2018. december 13. 10:48

A friss Jaguár I-PACE elektromos, de kifejezetten sportos és teljesítmény-orientált autó is egyben. Hogy a motorja bírja az álló helyzetből való padlógázas indítással járó extrém terhelést, szükség volt az itthon gyártott teljesítményelektronikai technológiára.

Olyan megoldást gyárt a Jaguarnak budapesti telephelyén a Continental, mellyel az új Jaguár I-PACE elektromos meghajtása akár 650 amper áramerősséggel is képes működni. Ahhoz, hogy az ilyen mértékű áramerősséget, és az ebből adódó extrém terhelésváltozást a rendszer kezelni tudja, speciális fejlesztésre volt szükség, amelyet kifejezetten a sportos, teljesítmény-orientált meghajtás követelményeire szabtak.

A teljesítményelektronikának képesnek kell lennie a másodperc töredéke alatt továbbítani a maximális áramerősséget, például, hogy álló helyzetből padlógázzal tudjon gyorsítani az autó. A fejlesztési csapat számára különleges kihívást jelentett, hogy a rendszer ilyen nagy változásokat tudjon kezelni a töltésben, egyúttal azonban az autóipar által támasztott kihívásoknak is megfeleljen a hosszú életciklus tekintetében.

Az újonnan kifejlesztett teljesítményelektronikai technológia további speciális tulajdonsága, hogy ugyanaz a rendszer teljesen különböző járműtípusokban is alkalmazható. Például a Range Rover Sport Plug-in Hybrid-ben és a Jaguar I-PACE-ben lévő teljesítményelektronika teljesen megegyezik a hardver szempontjából – csupán szoftveres eltérés van a kettő között.

További fejlesztési cél volt a mérethez viszonyított teljesítmény arányának maximalizálása azért, hogy a rendszer helyigénye a lehető legkisebb legyen. Végül nagyrészt az inverter szerves részét képező, innovatív IGBT modulnak (Insulated Gate Bipolar Transistor) köszönhetően sikerült elérni a teljesítmény, hosszú élettartam és kompakt méret tökéletes kombinációját. A hagyományos forrasztóanyaghoz képest a chip mindkét oldalán lévő szinterezett kötés sokkal ellenállóbb a szolgálati élettartam, megbízhatóság és hőmérséklet-tolerancia tekintetében, így ez a megoldás kifejezetten a prémium szegmensnek szól. A Continental az első cég, aki ezt a kifinomult technológiát az autóipari elektronika területén használja fel.

A Continental jövőbeli kihívásairól és a vállalat előtt álló útról Dr. Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárának ügyvezető igazgatója adott interjút.

Mit vár a Continental a következő években az elektromobilitás fejlődése területén?

A hatékony klímavédelem érdekében olyan hajtásmixre van szükség, amely elektromos hajtásból, tiszta dízel-, és benzinmotorokból, karbonsemleges szintetikus üzemanyagokból, valamint üzemanyagcellákból tevődik össze. A Continental azonban azzal is tisztában van, hogy a járművek elektrifikálását előnyben kell részesíteni ahhoz, hogy hosszú távon megfeleljünk a vásárlóink által felállított szén-dioxidot érintő célkitűzéseknek. Ehhez olyan megnyerő árakra és megoldásokra van szükség, amelyek a végfelhasználók igényeire vannak szabva. Ezzel együtt a belső égésű motor még biztos, hogy az első számú meghajtási rendszer marad a járművek esetében 2025/2030-ig. Ezért vagyunk továbbra is elkötelezettek a belső égésű motor technológiák fejlesztése iránt is.

A becslések szerint a globális járműgyártás 2025-re kb. 110 millió járműre fog növekedni (2016: kb. 93 millió). Az elektromos meghajtási rendszerek (elektromos járművek, teljes értékű hibridek, plug-in hibridek, 48 V-os hibridek) 2025-re 46%-ra fogják növelni a piaci részesedésüket a 2016-os 3%-ról.

(Forrás: Continental, IHS, 3/2017)

Melyek azok a felhasználói és fejlesztési kihívások, melyek jelenleg leginkább hátráltatják az elektromobilitás elterjedését?

Az elektromos mobilitás elfogadása még mindig az elektromos jármű hatótávolságától függ, ami az akkumulátor élettartamát és a töltőállomások, illetve a teljes töltő-infrastruktúra elérhetőségét foglalja magában. Ezen kívül természetesen olyan megnyerő árakra és megoldásokra van szükség, amelyek a végfelhasználók igényeire vannak szabva.

Az elektromobilitás és további autóipari megatrendek, mint a hálózatba kapcsolás, az önvezető autózás mennyire vannak egymással összefüggésben és kölcsönhatásban?

Ezek a technológiák önmagukban is életképesek és vannak előnyeik, de együttesen tudják csak igazán kifejteni pozitív hatásukat. Az innovatív kapcsolt energiagazdálkodás például teljes körű üzemanyag-takarékossági útmutatást nyújt a sofőrnek. Egy elektromos vagy hibrid járműben a kapcsolt energiagazdálkodás (cEM) a vezető felismert preferenciáihoz képes igazítani a hibrid működési stratégiákat. Emellett a beazonosított útvonal adatai is integrálhatóak az energiatervezési stratégiába. Az útvonal topográfiája, a külső hőmérséklet (aminek segítségével meghatározhatóak a fűtési követelmények), az időszak (ami például azt jelzi, hogy az utazás a szokásos munkába járás lesz, vagy éppen egy nyaralás kezdete), valamint az út hossza csak pár példa azokra az információkra, amiket ilyen módon fel lehet használni. Mindezen kívül a háttéradatok is integrálhatóak az adaptáló, illetve optimalizáló folyamatokba. A Continental hisz abban, hogy ezzel a személyre szabott vezetéssel a sofőrök csak nyernek.

A Continental magyarországi tevékenységének mi a szerepe a vállalatcsoport stratégiájának támogatásában?

Vállalatunk piaci stratégiája három alappillérrel rendelkezik, ezek a hagyományos üzleti modell sikeres kivitelezése, a hagyományos termékek funkcióinak kibővítése szolgáltatásokkal és a mobilitási szolgáltatások. Ebben a stratégiában Magyarország kielemelt szerepet kap a hagyományos üzleti modell sikeres továbbvitelében, hiszen nálunk erős a gyártóbázis, de a budapesti és a veszprémi fejlesztőközpontunkkal már a második és a harmadik pillér építésén is dolgozunk. A következő évek feladata a magyarországi telephelyeinknek, hogy mindenki találja meg a saját útját a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek irányába, ugyanakkor legyen sikeres a növekedés pénzügyi alapjait megteremtő hagyományos, termelő tevekénységben is.

Dr. Keszte Róbert Dr. Keszte Róbert

Az autó- és technológiai iparban melyek a legmeghatározóbb, kulcsfontosságú fejlesztések, törekvések, melyektől rövid és középtávon függ a biztonságos és a tiszta közlekedés fejlődésének dinamikája?

Több tényezőt is megemlíthetünk. A mesterséges intelligencia továbbfejlesztése, a töltő infrastruktúra kialakítása, az akkumulátor-technológia fejlesztése, és nem feledkezhetünk meg a klímavédelmet és a szén-dioxid kibocsátást érintő jogszabályokról sem. Végül, de nem utolsósorban pedig a fogyasztói magatartás is fontos, a vásárlási döntések szempontjából.

Hogyan és mikorra tudja a szektor az energiatárolást vagy a gyorstöltést megoldani, hogy nagyobb távolságokban is versenytársa legyen az elektromos a benzin- és dízelüzemű járműveknek?

Ahhoz, hogy az elektromos meghajtási rendszerek piacképesek lehessenek, az akkumulátor celláknak 100 kw/óra energiát kell termelnie, az akkumulátor térfogatának 150 l-nek, a súlyának pedig 250 kg-nak kell lennie. Azonban a mai lítiumion technológia nem teszi lehetővé azt, hogy ezek a kívánalmak teljesíthetőek legyenek. A szilárd állapotú technológiában megvan a potenciál, hogy hozzásegítse az elektromos mobilitást, hogy a piacon is sikeressé váljon. Amennyiben a technológia hozza azt, amit ígér, akkor már 2025-től része lehet az autógyártásnak.

A Continental nyitva hagyja annak a stratégiai opciónak ajtaját, amely egy szilárd állapotú cellák gyártását célzó együttműködés formájában testesülne meg. A döntésre azonban 2020-ig nem fog sor kerülni.

Dr. Keszte Róbert egy Jaguarral. Dr. Keszte Róbert egy Jaguarral.

Hogyan látja a Continental a feltörekvő autógyártók - például a Tesla - és a hagyományos márkák versenyét? Hogyan hatnak az olyan szereplőkre, mint a Continental?

A feltörekvő vállalatok olyan új versenyszellemet és innovációs erőt hoznak a hagyományos iparágba, ami hosszútávon mindenkinek jót tesz.  De minden autógyártónak szüksége van beszállítókra, és arra a 100 éves tapasztalatra, hogy hogyan lehet a törvényi és szabvány követelményeknek megfelelő eszközöket tervezni, validálni és gyártani.  Az csak egy álom, hogy valaki nulláról indulva, mindent azonnal meg tud oldani. Ez sem technikailag, sem gazdaságilag nem lehetséges. Ezért a Continental készséggel áll minden jelenlegi és jövőbeli vevőinek rendelkezésére. 

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!