1p

A biztonság kedvéért ott ül egy sofőr is a kisbusz volánja mögött.

Hétfőn kísérleti jelleggel elindult az első önvezető technológiával felszerelt taxiszolgáltatás Tokióban, ahol a 2020-as nyári olimpián és a paralimpián már teljes üzemmel szeretnék működtetni a rendszert. A szeptember 8-ig tartó első próbaműködés alatt már fizető utasokat szállít a vállalkozás, amelyet egy vegyesvállalat és egy taxis cég indított.

A ZMP autonóm technológiát fejlesztő vállalat és a Hinomaru Kocu taxivállalat egy érzékelőkkel és más automata technológiával felszerelt mikrobuszt állított forgalomba a tokiói Otemacsi és Roppongi negyed között, amelyek 5,3 km távolságra fekszenek egymástól.

Az újfajta taxi egyedül indul, áll meg és kanyarodik, de a biztonság kedvéért sofőrje is van. Az utasok egy okostelefonos alkalmazáson keresztül fizetnek, egy útra 1500 jent (3800 forint). 

Az önvezető taxikkal a japán főváros súlyos taxisofőr- és taxihiányát szeretnék kiváltani. Erre a szolgáltatásra a szintén munkaerőgondokkal küzdő vidéken is nagy lenne a kereslet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!