Az elmúlt tizenöt év mérlege hogyan néz ki az önkéntes egészségpénztárak szemszögéből?
Számításaim szerint abból az összegből, amit nyert a kormány az önkéntes pénztárakon, négy-öt stadiont fel lehetett volna építeni. Ehhez a számításhoz először megnéztem azt, hogy mennyit fizettek be a munkáltatók az önkéntes pénztári szektorba, és ezután mekkora adóterhet fizettek. Ezután megnéztem, hogy mennyi volt az egyéni befizetés, és ezután mennyi személyi jövedelemadót fizet vissza az állam.
Ami a konkrét számokat illeti, az elmúlt 15 évben 365 milliárd forint forrással járultak hozzá a munkáltatók az önkéntes pénztári szektorhoz – ez lehet munkáltatói hozzájárulás és célzott támogatás egyaránt –, amelynek az adóterhe 127 milliárd forint. Az egyéni befizetések összege kereken 500 milliárd forintot tett ki, amely után 100 milliárd forint szja-kedvezményt (jóváírást) kaptak a tagok. Az állam bevételeinek és kiadásainak különbözete tehát 27 milliárd forint, ami négy-öt, közepes méretű futballstadion felépítésére is elég lehetett néhány évvel ezelőtt. A mostani körülmények között a négy-öt stadion költségeire már nem biztos, hogy elég lenne a 27 milliárdos összeg – hiszen az inflációval is számolni kell – de világosan látszik, hogy az államnak jó üzlet az, hogy az emberek önkéntes intézményrendszerbe is fizetnek, illetve helyeznek el megtakarításokat.
Egy másik számításom szerint az elmúlt 15 évben összesen valamivel több mint 1000 milliárd forint forrás jelent meg az önkéntes egészségpénztári szektorban: ez a már említett 365 milliárd forintnyi munkáltatói pénzből, az 500 milliárd forint egyéni befizetésből, az ahhoz tartozó 100 milliárdos szja-jóváírásból, és a nagyjából 50-60 milliárd forintra tehető hozamból tevődik össze. Ha megnézzük, hogy az állam – a NEAK-on keresztül – mennyit költ a társadalombiztosításra, akkor kiderül, hogy ez az összeg közel az egyharmada a teljes ráfordításnak.
Fotó: Patika-csoport
Azzal mindenki szembesül, hogy az állami ellátást nehézkesen, vagy hosszú várólistákkal lehet elérni. Az önkéntes egészségpénztár pontosan arra alkalmas – hiszen ezek a pénztárak mindenkivel tudnak szerződni, legyen az tb-támogatott intézmény vagy magánrendelő –, hogy ezek a szolgáltatások gyorsabban elérhetők legyenek. Becsléseink szerint ez összesen nagyjából 20 ezer szolgáltatási pontot jelent. Azt, hogy a befizetésekre jár szja-kedvezmény, pedig azért vesszük természetesnek, mert az állami intézményrendszerben most nem feltétlenül biztosított az azonnali, vagy legalábbis gyors ellátás. Ha pedig az állami ellátásban nincs elég kapacitás, vagy a magánellátásban olyan szolgáltatások érhetők el, amelyek nem kerültek be a NEAK -finanszírozásba teljesen – itt a legkorszerűbb, innovatív eljárásokra, diagnosztikai megoldásokra kell gondolni –, akkor elvárható, hogy az állam valamilyen formában támogassa ezeket a szolgáltatásokat.
Az egészségpénztár emellett kitűnő passzív jövedelmi forrás az átlagembernek is: itt nem arra kell gondolni, hogy több tízmillió forintból veszek egy lakást, azt kiadom, és bérleti díjra teszek szert, hanem arra, hogy 1-2 millió forintot elhelyezek önkéntes egészségpénztárban, ott kamatadó- és szocho-mentesen kamatozik, és ezt a hozamot visszakapom az egyéni számlámra. Tehát itt magával a befizetéssel érhet el a pénztártag akár érdemi hozamot, ami így gyakorlatilag passzív jövedelemnek tekinthető.
Az egészségpénztári megtakarításnál nem csak arról van szó, hogy az orvos hogyan és mikor tud engem megnézni, hanem arról is, hogy – akár egészségmegőrzési céllal – hogyan tudok gyógyszert vásárolni. Nem tudok olyan családról, aki ne költene gyógyszerre, részben pont azért, hogy a családtagok meg tudják őrizni munkaképességüket, és meg tudják tartani munkahelyeiket. Lehetnek olyanok, akik egyáltalán nem, vagy ritkán költenek gyógyszerekre, de a családtagjaik, rokonaik közül valaki biztosan: a pénztár pedig tipikusan családi megtakarítási forma, ahol a tag befizetéseiből a családtagok is részesülhetnek szolgáltatásokban, akár kedvezményezettként, vagy társkártyán keresztül is. Az egészségpénztár tehát elsősorban a családi gondoskodásról szól, ez egy gondoskodó intézményi forma.
A szolgáltatási kör ráadásul nagyon sok önsegélyező szolgáltatással kibővült az elmúlt években, amelyeket egyébként a pénztárak nagyon sokáig kényszerpályaként éltek meg. Ezek a szolgáltatások – amelyeket sokkal szebben szoktunk védőernyő-szolgáltatásoknak is hívni – tipikusan azokban az élethelyzetekben vehetők igénybe, amelyekre régen a klasszikus biztosítóegyletek igyekeztek védelmet nyújtani. Ezek voltak azok az intézmények, amelyeket jellemzően a gyári munkások hoztak létre abból a célból, hogy támogatni tudják azoknak a családjait, akik valamiért kiestek a munkából. Ezt a gondolatot kapta meg az egészségpénztári szektor, amikor az önsegélyező pénztárakat valamilyen módon bekorlátozták. Ebben pedig óriási a lehetőség: a pénztárak ugyanis olyan élethelyzetekben is segítséget tudnak nyújtani, amikor az embernek már nincsen egyéb jövedelemforrása. Az, hogy ebbe a körbe a kormányzat a lakáshitelek törlesztését is bekapcsolta, egy elvi döntés, ami azon alapszik, hogy a lakhatáshoz való joga mindenkinek megvan – és ennek a jognak az érvényesítését a törlesztés támogatásán keresztül is támogatni kell. A védőszolgáltatások közül viszont olyanok is léteznek, amelyeket alig ismer valaki: kevesen tudják például, hogy a lakásban keletkezett károknál is hasznos lehet az önkéntes pénztári tagság. Jellemző adat, hogy az elmúlt öt évben egyetlen olyan tagja volt a Patika Egészségpénztárnak, aki élt ezzel a lehetőséggel.
A lakáshitelek törlesztésének támogatásánál – egyéb szolgáltatásokhoz hasonlóan – júliustól eltörölték a 180 napos várakozási időt, ami nagyban megkönnyíti az igénybevételt. Önöknél érződik ennek valamiféle hatása?
A várakozási idő klasszikus biztosítási formula, és az alkalmazása a pontos nyilvántartások miatt nem is jelentett nehézséget. A változás hatása viszont kétségtelenül érződik nálunk is, úgy, hogy a lakáshitel-törlesztés támogatása korábban nem is számított különösebben népszerűnek. Mióta eltörölték a várakozási időt, az igénylések száma a két pénztárunknál – a Patika és az Új Pillér Egészségpénztárnál – tízszeresére, ötszáz környékére nőtt: ez akkor is látványos eredmény, ha figyelembe vesszük az alacsony bázist.
A tagdíjbefizetéseken belül évek óta a tagoké a domináns szerep, a munkáltatói hozzájárulás aránya viszonylag alacsony. Hogyan lehetne a munkáltatókat jobban érdekeltté tenni a hozzájárulásban, ezáltal vonzóbbá tenni az egészségpénztárakat is?
Az valóban fontos, hogy a befizetéseket az állam valamilyen módon jobban kell, hogy ösztönözze. Emellett viszont az is nagyon fontos, hogy újabb szolgáltatásokhoz jussanak hozzá a pénztártagok: az igazi prevenciót például – és ezalatt nem a szűrővizsgálatokat kell érteni – teljesen kivették az egészségpénztári szolgáltatói körből. Márpedig, ha a munkáltatók fejével gondolkodunk, ők akkor lesznek hajlandók többet fizetni, ha egészséges, jól motivált munkavállalókkal dolgoznak, akiken keresztül a hatékonyságuk, termelékenységük is nő, ezáltal fenn tudják tartani a versenyképességüket is. Közhely tehát, de nagyon igaz, hogy a legfontosabb erőforrás az ember. Erre egyébként nagyon jó példa a két pénztárunk: mi összesen harmincan dolgozunk, miközben más szereplők arányosítva kétszer-háromszor több emberrel tudnak működni.
A munkáltatók elkötelezettségének emellett egyáltalán nem tett jót a 2017-ben bevezetett szigorítás a pénztári befizetések utáni adózásnál, hiszen eltűnt a bizalom, amit most rettenetesen nehéz visszaszerezni – más kérdés, hogy mi mindent megteszünk ennek érdekében. Úgy látom tehát, hogy a legfontosabb a prevenció, az egészségmegőrzés támogatása: ennek most még egyáltalán nincs intézményi háttere Magyarországon, hiszen a biztosítók is kárt enyhítenek – ami nagyon fontos ugyan, de nem váltja ki a megelőzést.
Az egyéni (tagi) befizetések mértékét hogyan lehetne növelni, mennyire tekinthető még kellően motiválónak az évi 150 ezer forintos adó-visszatérítés?
Az adó-visszatérítés mostani feltételrendszerét 2017-ben vezették be: jelenleg a befizetések 20 százaléka, de legfeljebb évi 150 ezer forint jóváírás járhat a pénztártagnak, amelynek a kihasználásához 750 ezer forint befizetése szükséges. A bevezetés óta eltelt nyolc évben nagyjából 60 százalék lehetett a kumulált infláció, ami azt jelenti, hogy ezt figyelembe véve most 1,2 millió forintos befizetés után kellene 232 ezer forint visszatérítést adni. Én azt mondom, hogy ha egymillió forintos éves befizetésben, és 200 ezer forint visszatérítésben sikerülne megállapodni, már elégedett lennék.
Ennek kapcsán viszont emlékeztetnék arra, hogy mára nagyon messze kerültünk az 1993-as kiinduló állapottól – akkor 50 százalék visszatérítés járt a befizetések után, felső korlát nélkül –, bár nyilván figyelembe kell venni, hogy ez tényleg a kezdeti időszak volt, amikor minden eszközzel próbálták ösztönözni a belépést. Ami viszont jóval fontosabb, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak kiszorító hatást is gyakorolnak a visszatérítésnél, hiszen a 150 ezer forintos visszatérítés mértéke az egészségpénztári megtakarításokkal együttesen érvényes, miközben a nyugdíjcélú megtakarításoknál – a pénztáron felül TBSZ, NYESZ – évi 280 ezer forint is visszajárhat.
Az elmúlt években folyamatosan emelkedett a taglétszám az egészségpénztáraknál, ám a nagyjából 1,2 milliós szám a hozzávetőleg 4 milliós aktív korú népességhez viszonyítva még mindig nem tűnik túl magasnak. Hogyan lehetne gyorsabban növelni a taglétszámot?
Ahogy mondani szokták, nincsen egészséges ember, csak rosszul kivizsgált beteg: tehát előbb-utóbb mindenki egészségügyi ellátásra szorul. Ennek alapján a pénztári tagság mindenkinek megéri, és meggyőződésem, hogy az egészségpénztári szolgáltatásokra mindig is szükség lesz Magyarországon. Ráadásul az el nem költött pénztári egyenlegekkel is lehet mit kezdeni: ha a tag 24 hónapra leköti a számláján lévő pénzét, 10 százalék szja-prémiumhoz is juthat. Magát az egészségpénztári megtakarítást pedig leginkább a szolgáltatások fejlesztésével lehet vonzóbbá tenni – a pénzügyi és adózási ösztönzőkön kívül. Az 1,2 milliós tagságot illetően egyébként vannak kétségeim: nem lehet pontosan tudni ugyanis, hogy mennyi az inaktív, csak statisztikai szempontból releváns tagok aránya.
Az egészségpénztári szolgáltatások igénybevétele a tagság legnagyobb részénél feltehetően kimerül a patikai látogatásokban, illetve néhány magánorvosi konzultációban, kezelésben. Hogyan lehetne növelni a tudatosságot a pénztártagoknál?
A jelenlegi gazdasági környezetben a pénztártagok viszonylag kis hányada teheti meg, hogy előre gondolkodjon: tehát csak akkor költ a számlájáról, ha már baj van, és például haladéktalanul magánorvoshoz kell mennie. Ezt jól alátámasztja, hogy míg korábban a pénztári egyenlegekről való költések 60-70 százaléka is a gyógyszertárakhoz kapcsolódott, most már jóval alacsonyabb ez az arány: ez arra utal, hogy a többségnek nincs kapacitása arra, hogy az egészségének megőrzésére, a munkaképességének fenntartására koncentráljon, utóbbi csoportba mindössze néhány tízezer pénztártag tartozhat – ezt a réteget célozzuk az Új Pillér Egészségpénztár szolgáltatásaival is.
Lát-e lehetőséget arra, hogy tovább csökkenjen a szereplők száma az egyébként igen koncentrált egészségpénztári szektorban?
Feltétlenül, annak ellenére, hogy a fénykorában 30 pénztárat eltartó szektor mára tizenegy szereplőssé zsugorodott. Mi is folytatunk tárgyalásokat, ám bennünket nem elsősorban a növekedés, hanem a fenntarthatóság motivál. Így például folyamatosan odafigyelünk a költségkontrollra: a közelmúltban tettük papírmentessé az irodánkat, ami éves szinten több tízmilliós megtakarítást jelent. A fenntarthatóság mellett azt is szem előtt kell tartanunk, hogy mi a tagok érdekében működünk. A felelősségünk pedig nagy: az önkéntes pénztári szektor összesen közel két és félmillió emberrel áll kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók közel fele a tagja valamelyik önkéntes egészség- vagy nyugdíjpénztárnak. Úgy gondolom tehát, hogy lesz további konszolidáció a piacon, de a szektor ettől nem zsugorodik, sőt, tovább nő majd.
Az egészségpénztári tagok korcsoporti összetételéről nincsenek nyilvános adatok, ám feltehetően – hasonlóan a nyugdíjpénztárakhoz – az átlagéletkor itt sem alacsony. Önök mit tapasztalnak ezen a téren, és hogyan lehetne fiatalítani a tagságon?
A tagság kétségkívül idősödik, ami részben jó hír is, hiszen így nő azoknak az aránya, akik már régebb óta pénztártagok. Amikor a munkáltatóknak még sokkal jobban megérte hozzájárulni a pénztári befizetésekhez, persze még jóval egyenletesebb volt az eloszlás az egyes korcsoportok között, de mára egyértelműen az idősebb korosztályok felé billent a mérleg. Azon persze nem nagyon lehet csodálkozni, hogy a fiatalok kevésbé nyitottak a belépésre: 25-30 évesen még nem az egészség megőrzése, vagy a nyugdíjra való felkészülés a fő fókusz.
Arra viszont mindenképp törekedni kell, hogy az egészségpénztárak a fiatalokat is meg tudják szólítani, amit leginkább a szolgáltatási kör bővítésével lehetne elérni – például a sport (és nem a sporteseményekre járás) támogatásával. Figyelemmel kell lenni emellett a fiatalabb korosztály életvezetési sajátosságaira is: ez a generáció már nem akar háziorvost látogatni, okoskarkötővel folyamatosan figyelemmel kíséri a keringési funkcióit, tehát teljesen másképp közelít az egészség témaköréhez, mint az idősebbek.
A partneri kedvezmények igen fontos elemét adják a szolgáltatási palettának. Ezekben lát még lehetőséget, vagy ebből a szempontból már nem maradt sok mozgástér?
Az a határozott véleményem, hogy ezen a területen még óriási a mozgástér. Nagyon hiszek az általunk is futtatott hűségprogramokban, amelyek nagyszerű eszközt jelentenek arra, hogy az adott kereskedőhöz kössük a vásárlót. Emellett újra elő fogjuk venni a Patikánál már korábban sikerre vitt Prevenciós Hónapokat, amely minden hónapban a tagok más-más csoportjaira szegmentált szolgáltatásokra fókuszál, természetesen emelt kedvezménnyel. A partneri kedvezmény az egészségpénztári rendszer harmadik pillére a passzív jövedelemként működő hozam és az állami támogatás verhetetlen párosa mellett.
