Egyre komolyabb közegészségügyi problémát jelent az európai kórházakban a gyorsan terjedő fertőzés, amit a Candidozyma auris (C. auris) elnevezésű élesztőgombafaj okoz – erre hívta fel a figyelmet napokban közzétett tájékoztatójában az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC). A C. auris egy viszonylag újonnan felfedezett patogén – vagyis emberi megbetegedést okozó –, magas halálozási rátájú gomba.
Legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy számos gombaellenes gyógyszerrel szemben ellenálló. Ami azt jelenti, hogy nincs a betegek számára minden esetben gyógyulást hozó, egységes kezelési mód. Ezért amellett, hogy súlyos veszélyt jelent a kórházban megfertőződött betegekre, extraterhelést ró az őket ellátó, esetleges járványkitörések megelőzéséért küzdő egészségügyi rendszerekre.
Mit kell tudni a Candidozyma aurisról?
Az ECDC 2024-es felméréséből kiderül, hogy az elmúlt időszakban több európai országban is érzékelhetően megugrott a helyi esetek száma. A fertőzés jellemzően egészségügyi vagy egyéb ápolási intézményekben üti fel a fejét, és gond nélkül terjed a betegek között, akik állapotukból adódóan fogékonyabbak lehetnek a különféle fertőzésekre. (Egészséges immunrendszerű embereknél a C. auris jellemzően nem okoz súlyos megbetegedést.) A kórházi közeg kedvező életkörülményeket biztosít a Candida-gombák nemzetségébe tartozó kórokozó számára: gond nélkül tapad meg a legkülönfélébb felületeken – még az orvosi eszközökön is, ahonnan aztán átkerül az emberi szervezetbe.
Ami az esetszámokat illeti: az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiból 2013 és 2023 között több mint 4 ezer beteget jelentettek, ez azonban tíz év alatt összességében nem tekinthető kiugróan magas számnak. A fertőzöttek javát Spanyolországban, Németországban, Görögországban, Olaszországban és Romániában diagnosztizálták – ez azt jelenti, hogy az európai megbetegedések ebben az időszakban jellemzően erre az öt országra koncentrálódtak.
2023-ban viszont már 1346 Candidozyma aurisos esetet jegyeztek fel a térség 18 országában, ami a szakemberek szerint aggodalomra adhat okot a terjedés ütemét és spektrumát illetően.
A közelmúltban Ciprusról, Franciaországból és Németországból érkezett járványkitörésről hír; Görögországban, Olaszországban, Romániában és Spanyolországban pedig már olyan súlyos a helyzet, hogy nem tudják beazonosítani az egyes járványkitöréseket, a helyi esetek száma ugyanis tartósan magas.
Fotó: Depositphotos
A Candidozyma auris nem ősrégi ellenség: először 2009-ben izolálták egy japán beteg külső hallójáratából – derül ki egy, a fertőzés hátterét ismertető friss tanulmányból. Az EU/EGT területén először Franciaországban mutatták ki 2014-ben. Azóta viszont gyorsan terjed: mára a világ több mint negyven országban azonosították. Megítélését és státuszát jelzi, hogy szerepel az Egészségügyi Világszervezet gombás fertőzéseket összesítő listáján, mégpedig a legveszélyesebb, kritikus prioritású csoportban. Ide azokat a gyógyszerrezisztens kórokozókat sorolják, amelyek különösen súlyos, gyakran halálos kimenetelű megbetegedést okoznak az egészségügyi intézményekben és ellátási otthonokban ápoltaknál.
Milyen tüneteket esetén gyanakodhatunk?
A szimptómák felismerését a Cleveland Clinic összefoglalója szerint nehezítheti, hogy a C. auris-fertőzésben szenvedők egy része eleve súlyos beteg, így állaputukból adódóan változatos egészségügyi panaszokkal küzdhetnek. A lehetséges tünetek nagyban függnek attól is, hogy a gomba mely szervet támadja meg, a test melyik területén okoz fertőzést.
A jellemző szimptómák közé tartozik a láz, a hidegrázás, az alacsony vérnyomás, a magas pulzusszám, az extrém fáradtság, a hipotermia (alacsony testhőmérséklet), a fájdalom vagy a fülben érzett nyomásérzés is. Fontos tudni, hogy a fertőzés nem minden esetben jár tünetekkel, ám az azt hordozó emberek ilyenkor is átadhatják másoknak.
A C. auris egyebek mellett okozhat fül- vagy sebfertőzést, húgyúti problémákat, az invazív – agyba vagy véráramba bejutott – kórokozó pedig súlyos, életet veszélyeztető állapotot idézhet elő. De a gombár kimutatták már a betegek vizeletéből, epéjéből, hasüregéből és csontjaiból vett mintákból is, ami jelzi, hogy testszerte komoly puszítást végezhet. Az invazív fertőzéssel küzdők kezelését megnehezítheti, hogy akit C. auris betegített meg, nagyobb a visszaesés kockázata, mint akit más Candida-fajok fertőztek meg. Nem véletlen, hogy magas: 29-62 százalék közötti a halálozási ráta.
Fotó: Depositphotos
Így lehet küzdeni a kórokozó ellen
Amint azt az ECDC is hangsúlyozza, fontos a korai felismerés, hogy minél előbb megakadályozzák a fertőzés továbbterjedését és az esetleges járványkitöréseket. Ehhez összehangolt ellenőrzésre, a fertőzöttek elkülönítésére és a kórokozó terjedésének pontos nyomon követésére van szükség.
Tetemes összegű kiadások
Az Egyesült Államokban 2017-ben becslések szerint több mint 7,2 milliárd dollárba (mai árfolyamon nagyjából 1735 milliárd forintba) került a gombás fertőzésekből adódó megbetegedések kezelése. Ebből 4,5 milliárd dollárt emésztett fel a kórházba kényszerült betegek kezelése, míg az ambuláns ellátás költségei 2,6 milliárd dollárra rúgtak és hozzávetőlegesen 9 millió esetet jelentettek.
Magyarországi fertőzöttről 2023-ig nem érkezett jelentés, ami a 2013-tól 2023-ig terjedő időszakot felölelő, országonkénti statisztikából is látszik.