2p

Törökország piacvezető magánkórházlánca veszi át a Duna Medical Center működtetését.

A Liv Hospital Group, Törökország piacvezető magánkórházlánca veszi át a magánellátásban kiemelt szerepet betöltő – a Duna Medical Center működtetését, mely Liv Hospital Duna Medical Center néven működik tovább. A Duna-parti magánkórház lesz a Liv Hospital Group nyolcadik tagja.

 A cégért is átfestik. Fotó: Duna Medical Center
A cégért is átfestik. Fotó: Duna Medical Center

Néhány nappal ezelőtt már a HVG beszámolt arról, hogy "hetek óta török szakemberek járják a DMC Duna-parti, nyolcszintes kórházát, s minden jel szerint komolyak a szándékaik". Az egyik legnagyobb hazai magánkórház Jellinek Dániel ingatlanmogul tulajdona, a működtetése kerülhet ukránból török kézbe. Az új gazda elsősorban a nyugat-európai betegektől várja a nyereséget.

Szükség is van rá, hiszen a Duna Medical Center Kft. tavaly közel 5 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 1,4 milliárdos veszteséget szenvedett el.

A DMC-t gy ukrán vagyonos családból származó befektető, Igor Iankovszkyi alapította 2014-ben. Mára világossá vált, hogy mind a tervezett befektetések összegét, mind pedig a várható ráfizetést alábecsülte, ezért dönthetett a kiszállás mellett. A 2015-ös induláskor még az volt a terve, hogy 2017 elejére, egy irodaházban bérelt – és a célnak megfelelően átalakított – terület helyett saját kórháza lesz a DMC-nek, 15-18 milliárd forintból. Végül 2021 elejére készült el az épület, összesen mintegy 25 milliárdból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!