3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az évek óta készülgető Oltóanyaggyárral kapcsolatban lehet feltenni bárkinek a kérdéseit, ugyanis az első közmeghallgatást épp erről tartják Debrecenben.

Április 27-én ada ki a kormány azt a rendeletet, amelyben az Ukrajnában zajló háborúra hivatkozva lehetővé tették, hogy az érintettek személyes jelenléte nélkül is lehessen közmeghallgatásokat tartani Magyarországon.

Debrecenben 2023. december 11-én fogják tartani az első köz nélküli közmeghallgatást, méghozzá az eredeti bejelentésekhez képest több éves csúszásban lévő Nemzeti Oltóanyaggyár építése kapcsán - írja a debreciner a város önkormányzatának honlapján megjelent kormányhivatali hirdetményre hivatkozva. 

A beruházás miatt még október 17-én indítottak környezeti hatásvizsgálati eljárást. A vakcinagyár építését a kormány 2021-ben nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé.

Egyelőre kérdéses, mikor kerülnek ki a futószalagról vakcinák. Fotó: Depositphoto
Egyelőre kérdéses, mikor kerülnek ki a futószalagról vakcinák. Fotó: Depositphoto

Az eljáráshöz szükséges Oltóanyaggyári közmeghallgatást személyes megjelenés nélkül tartják meg. Az emberek írásban jelezhetik az észrevételeiket, tehetnek fel kérdéseket – Cégkapun és Ügyfélkapun keresztül.

A „közmeghallgatás” keretében december 11-én reggel 7 óra 30 perctől 16 óra 30 percig lehet küldeni üzeneteket, a megyei kormányhivatal pedig a saját honlapján fogja közzétenni a válaszait.

Arról is írnak, hogy amennyiben az észrevételek sajátosságai ezt megkívánják, „írásbelinek nem minősülő elektronikus úton” tájékoztatják az adott ügyfelet. A közlemény szerint a „közmeghallgatásig” a kormányhivatalnál és Debrecen polgármesteri hivatalánál lehet észrevételeket tenni a beruházással kapcsolatban.

Az eljárás végén a hatóság dönthet a környezetvédelmi engedély megadásáról vagy a kérelem elutasításáról.

Varga Zoltán a DK országgyűlési képviselője éppen tegnap, november 20-án érdeklődött a parlament ülésén napirend utáni felszólalásában arról, megépül-e valaha a debreceni vakcinagyár. A politikus emlékeztetett, a gyárnak már egy éve termelnie kellene, mégis leálltak az építéssel, a beruházás költségei azonban egyre nőnek, miközben tavaly a 22 alkalmazott 321 millió forintnyi munkabérért. Megjegyezte továbbá, Debrecenben „közszájon forog”, hogy a beruházás pusztán a Fidesz egy kifizetőhelye, a milliós fizetéseket pedig jórészt „fideszes feleségek, szeretők, barátnők és hozzátartozók” veszik föl.

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a megszólalást „ízléstelen, minden alapot nélkülöző baloldali vádaskodásnak” minősítette, majd elmondta, a beruházást a Debreceni Egyetem valósítja meg, az épületcsarnok héjszerkezete 2022 decemberére elkészült, jelenleg a gyártóberendezések beszerzése zajlik. Állítása szerint a munkálatok az ütemezésnek megfelelően zajlanak, a gyár pedig fel fog épülni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!