3p

Egy friss tanulmány azt a prognózist adja, hogy a férfiak, különösen a nyugdíjas korú férfiak körében a következő 25 évben majdnem megduplázódhat azok száma, akiket megtámad a rákbetegség.

A rákbetegségek és a rák okozta halálesetek száma a világon a férfiak körében várhatóan közel a duplájára emelkedik 2050-ig – idézte a Quartz hírportál a Cancer című egészségügyi magazinban megjelent kutatási adatokat. Ezt a tudományos folyóiratot az amerikai rákszövetség, az American Cancer Society adja ki.

A jelentés készítői a 2022-ben készült Global Cancer Observatory felmérést vették alapul a becslésük elkészítéséhez. Ennek segítségével harminc különféle rákfajtával kapcsolatban készítettek demográfiai és halálozási előrejelzéseket a férfiakra vonatkozóan. Az adatok 135 országból és más területi egységből származtak.

Bőven 100 százalék felett

Ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a férfiak körében 2050-re 84 százalékkal, 19 millióra nő azoknak a száma, akik rákban megbetegednek. Ezen belül a halásos végű esetek száma 93 százalékkal, 10,4 millióra megy fel. Még súlyosabb a helyzet a 65 éves korukat betöltők körében. Náluk ez a két növekedési adat 117 és 125 százalék.

A világ országainak összehasonlításában arra a nem igazán meglepő eredményre jutottak a kutatók, hogy a kevésbé fejlett, viszonylag szegény országokban az átlagosnál rosszabb lesz a helyzet. Ezekben ugyanis gyenge lábakon állnak a szűrővizsgálatok, következésképpen kisebb az esélye annak, hogy a rákot még gyógyítható fázisában észreveszik az orvosok.

További kutatási eredmény, hogy a tüdőrák okozhatja a legtöbb ember halálát. Hogy ez miért sújtja jobban a férfiakat, mint a nőket, arra az a legfőbb magyarázat, hogy jobban elhanyagolják a rendszeres tüdőröntgen-vizsgálatokat. Emellett vélhetően erősebben hatnak náluk a kockázati tényezők, például a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

A cigaretta az egyik főkolompos
A cigaretta az egyik főkolompos
Fotó: Depositphotos

Magyarországon nagy problémát jelentenek a daganatos betegségek

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb - 2022-re vonatkozó - adatai szerint tavalyelőtt 16 029 ember veszítette életét daganatos betegséggel összefüggében, ami 24 százalékos arány a 66 749 halálesetre vetítve. 

Ez az eredmény növekedés a 2021-es 21 százalékhoz képest. Ugyanakkor elmarad a 2009 és 2019 közötti időszakban mért 27-29 százalékos aránytól. 

A fent említett nemzetközi előrejelzés mellé a tudósok a szokásos ajánlásokat fogalmazzák meg jelentésük alapján. Erősíteni kell a rákszűrést, bővíteni a betegellátás hatókörét és külön kutatni a rák férfiakkal kapcsolatos pluszkockázatait. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!