Azt írták, a mentális nehézségekkel élők tapasztalata nem pusztán személyes történet, hanem fontos tudás és szakértelem, és nem elég történeteiket meghallgatni, az érintetteknek lehetőséget kell kapniuk arra is, hogy részt vegyenek azoknak a döntéseknek, szolgáltatásoknak és rendszereknek az alakításában, amelyek az életüket érintik.
Kiemelték, Magyarországon is vannak olyan szervezetek, szakemberek és sorstársak, akik évek óta azért dolgoznak, hogy a sorstársi segítésnek helye legyen az ellátásban, azonban ez a munka itthon alulreprezentált; sokszor önkéntességre, személyes elkötelezettségre és néhány úttörő szervezet vagy szakember munkájára épül, miközben a rendszeres, fizetett és szakmailag integrált sorstársi szerepek továbbra sem természetes részei az ellátásnak.
Ugyanilyen fontosnak tartják, hogy a megélt tapasztalattal élőknek részt kell tudniuk venni a döntésekben, a szolgáltatások közös tervezésében, a sorstársi megközelítések erősítésében, a stigma elleni munkában és az elszámoltathatóság növelésében.
