2p

Az idősek 10 százaléka a nem megfelelő gyógyszerszedés miatt szorul kórházi ellátásra.

El Koulali Zakariás, országos tisztifőgyógyszerész szerint ideje hangsúlyosabbá tenni a patikusok szerepét az elkerülhető egészségkárosodások megelőzésében. Itthon a 65 évesnél idősebbek 30-40 százaléka legalább öt, 6 százalékuk pedig több mint tíz orvosságot használ. Aki ennyi készítményre szorul, annak komoly terápia-menedzsmentre van szüksége, és ezt a feladatot akár a gyógyszerészek is végezhetnék – írja a Népszava a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) konferenciájáról tudósítva.

A szakember adatai szerint Európában évente mintegy 200 ezer ember hal meg, mert nem tartja be a gyógyszeralkalmazási szabályokat.  

Csak a túlzott antibiotikum-használat következményeként megjelenő rezisztens baktériumok okozta fertőzések 33 ezer ember halálát okozzák évente. Ez a legoptimistább becslések szerint is megtízszereződik 2050-re Európában.

Jóval nagyobb a felelősségük a patikusoknak, mint gondolnánk
Jóval nagyobb a felelősségük a patikusoknak, mint gondolnánk
Fotó: Depositphotos

 

Magyarországon évente 7,5 millió doboz antibiotikumot váltanak ki a betegek, az állam 4,5 milliárd forintot költ erre, és körülbelül ugyanennyi a páciensek hozzájárulása.

Úgy vélte a szakma a 24. órában van, hogy felismerje a digitalizáció, a személyre szabott tanácsadás és a prevenció lehetőségeit. Az egészségügyi ellátás során keletkező megelőzhető károk fele-negyede olyan, ami a gyógyszerekkel kapcsolatos. Hozzátette: több olyan ember jár gyógyszertárba, aki csak az egészségét szeretné megőrizni mint krónikus beteg.

Egyre nő azoknak a száma, akik maguk szeretnének gondoskodni az egészségük helyreállításáról. Ebben a gyógyszerészeknek a jövőben még nagyobb szerepe lehet – mondta –, hiszen Magyarország 3000 településén a hazai gyógyszertárak ott vannak és képesek egészségügyi szolgáltatásokat is biztosítani a lakosságnak, köztük a személyre szabott tanácsadást is. Az a legolcsóbb, ha megelőzzük a bajt, mert minden későbbi gyógyszeres kezelés, plusz ráfordítás. A tisztifőgyógyszerész arra biztatta a gyógyszerészeket, hogy vegyenek részt aktívan a magas vérnyomás, a cukorbetegség szűrésében. Hozzátette: a gyógyszerésznek nem kell diagnosztizálni, de jelzést küldhet a háziorvosnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!