A döntés értelmében a laboratóriumi lelettel igazolt BRCA1 vagy BRCA2 génmutációval rendelkező páciensek esetében a társadalombiztosítás (tb) mostantól alanyi jogon fedezi a daganattal közvetlenül nem érintett, egészséges emlő megelőző eltávolítását, és annak teljes plasztikai helyreállítását is. A beavatkozás elszámolható a tumoros oldal műtétével egy időben, vagy egy későbbi, halasztott időpontban is.
Ezek a betegek ugyanis időzített bombán ülnek.
A génmutáció miatt 70 százalékos esélyük van arra, hogy az életük folyamán emlőrákosok lesznek.
Ha viszont eltávolítják a melleiket, az esélyük azonnal az átlagos populációéra csökken. A génmutáció nemcsak a mellrák esélyét növeli, de a petefészekrák, a hasnyálmirigyrák és a prosztatarák kockázatát is a sokszorosára emeli.
A 2,5 millió forintos botrány, ami felgyorsította a döntést
A mostani döntés előzménye egy botrány, amely az idén augusztusban robbant ki. Egy genetikai mutációval érintett emlőrákos beteg kétoldali mellműtétjét rekonstrukcióval nem végezték el az Országos Onkológiai Intézetben (OOI), ehelyett magánkórházba irányították, ahol 2,5 millió forintot fizetett ki az ellátásért. A társadalombiztosítás ugyanis csak a beteg oldal műtétjét és helyreállítását finanszírozta. A részleteket egyebek között a Válasz Online tudósításában olvashatják el.
A hír hatalmas felháborodást váltott ki. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter azonnali rendkívüli vizsgálatot rendelt el az Országos Onkológiai Intézetben (OOI), hogy kivizsgálják a magán- és állami betegellátás tiltott összefonódását. Az eredmény pedig a már említett döntés lett. Dank Magdolna, az OOI főigazgatója és Mátrai Tamás az intézmény orvosigazgatója október 12-én egy mellrákról szóló rendezvényen beszéltek arról, hogy ők maguk kezdeményezték a genetikailag érintett nők esetében a kétoldali masztektómia és rekonstrukció állami finanszírozásáról szóló döntést.
Éles vita: miért csak a másik oldalt?
A Fashion Street által szervezett beszélgetésen Dank Magdolna kijelentette: „az emlőrák klasszikus értelemben nem megelőzhető, csupán a kockázata csökkenthető”. Mátrai Tamás orvosigazgató azonban a pódiumon elismerte, hogy a bizonyított BRCA-génmutációval rendelkező nőknél a rák kialakulásának az esélye kiemelkedően magas, eléri a 70 százalékot.
Kérdésként elhangzott: ha egy genetikai hordozónál ekkora a kockázat, a tb miért csak akkor finanszírozza a megelőző műtétet, ha a betegség már kialakult az egyik mellen, és csak a másik (ellenoldali) emlő megelőző csonkolását hajlandó kifizetni? Miért kell megvárni, hogy a páciens előbb rákos legyen?
Fotó: OOI/Facebook
A válaszok rávilágítottak a finanszírozás merevségére: a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) jelenlegi kódrendszere szigorúan diagnózisalapú. Az állam addig nem tekinti „betegnek” és ellátandónak a pácienst, amíg nincs pozitív szövettani lelete, a 70 százalékos genetikai statisztikai veszélyt pedig önmagában nem kezelI elegendő indokként az elsődleges, mindkét oldalt érintő megelőző masztektómia teljes körű finanszírozásához.
Nemzetközi példák az életmentő prevencióra: Angelina Jolie, Sydney van den Bosch és Bianca Balti
Az orvostudomány és a nemzetközi közvélemény számára évtizedek óta egyértelmű, hogy a genetikai hordozóknál a megelőző masztektómia jelenti a valódi esélyt az életre. A prevenciós masztektómia-műtétekre akkor figyelt fel a világ, amikor Angelina Jolie, Oscar-díjas amerikai színésznő 2013-ban nyilvánosságra hozta, hogy hibás BRCA1 génje miatt mindkét keblét és a petefészkeit is megelőző jelleggel eltávolíttatta, miután édesanyját és nagynénjét is rákban veszítette el.
Hasonlóan bátor döntést hozott a világhírű olasz szupermodell, Bianca Balti is, aki szintén a megelőző kétoldali masztektómiát választotta a genetikai mutáció ismeretében. A mellrákot el is kerülte, viszont a masztektómia után nem egészen két évvel, 2024 végén petefészekrákot diagnosztizáltak az akkor 40 éves nőnél, aki műtéten és kemoterápiás kezelésen esett át. A petefészekrákra ennél a génmutációnál 30-50 százalék az esély, és szerencsére a magyarországi tb is fizeti a petefészkek eltávolítását az érintettek számára.
A magyar nyilvánosságban Sydney van den Bosch modell-influenszer története hozta el a fordulópontot: ő szintén családi érintettsége és igazolt genetikai hajlama miatt esett át a kétoldali megelőző műtéten, ezzel nők ezreinek adva bátorságot a szűrésekhez.
Nem elég a betegek érdeke, a rideg számok döntenek
Az intézet vezetői a pódiumon kendőzetlen őszinteséggel beszéltek arról, hogyan zajlanak a háttértárgyalások az egészségpolitika formálóival. Elhangzott, hogy a menedzsment már részletes adatokat kért ki a NEAK-tól, és ezek birtokában folyamatosan tárgyalnak az új kormánnyal, hogy meggyőzzék őket a prevenciós finanszírozás kiszélesítéséről.
A döntéshozók asztalánál azonban a humánus szempontok önmagukban kevesek. Ahogy a beszélgetésen elhangzott: fiskális érveket is fel kell mutatniuk a kormányzat felé, nem elég csupán a betegek jogaira és érdekeire hivatkozni. Az orvosszakmának forintra pontosan be kell bizonyítania a kormánynak, hogy a megelőzés állami támogatása hosszú távon is nyereség a költségvetésnek. Mátrai Tamás azt is elmondta: Európában sem egységes a rendszer, vannak országok, ahol támogatják az egészséges emlők eltávolítását és rekonstrukcióját, de olyanok, is, ahol nem.
Fotó: Bianca Balti/Facebook
Sok tízmilliós valóság: gyógyszerárak a NEAK tételes listáján
Az Mfor kérdezte az Egészségügyi Minisztériumot, hogy mennyibe kerül egy emlőrákos beteg kezelése, és a betegséggel kapcsolatos többi kiadás, de eddig nem válaszoltak. Az viszont biztos, hogy a betegek akár egy teljes évre is táppénzre mehetnek, ami ha a Központi Statisztikai Hivatal szerinti körülbelül bruttó 750 000 forintos havi átlagkeresetből levezetett adatok alapján csak a nem orvosi teher 9,5 millió forint lehet a költségvetés számára. Ebből 5,4 millió forint kifizetett táppénz és 4,2 millió forint elmaradt szja, tb- és szocho adóbevétel.
Ehhez jönnek még az orvosi kiadások, például a műtét költsége és a terápiák ára. Utóbbi a daganat típusától függően változik, a tisztán hormonpozitív emlőrákok kezelése a legolcsóbb, de az is tízmilliós nagyságrendű lehet. Az úgynevezett Her2-pozitív emlőrákoknál már ennek a többszörösére rúg a kezelés, mert rendszerint kemoterápiára is szükség van, a célzott biológiai terápia (például a Phesgo injekció) ára pedig a NEAK honlapján elérhető gyógyszerkereső szerint kezelésenként is milliós nagyságrendű (a teljes 17 alkalmas ciklus ára mintegy 20 millió forint). A tripla negatív emlőrákok immunterápiája még drágább, ezek a betegek a kemoterápia mellé gyakran megkapják a Keytruda nevű immunterápiát, amelynek az ára szintén milliós összeg kezelésenként (az éves ciklus költsége mintegy 33 millió forint).
Tetézik még mindezt a különböző képalkotó, labor-, EKG- és egyéb vizsgálatok költségei, ha szükséges, a sugárkezelés ára, az egészségügyi személyzet bére, és azok a gyógyszerek, amelyeket a betegeknek rendszeresen szedni kell. Ezek között vannak hormongátlók, fehérvérsejtfokozó és véralvadásgátló injekciók is.
Ezzel szemben, ha egy még egészséges hordozó nőnél preventív jelleggel elvégzik a kétoldali masztektómiát és a helyreállítást, az az implantátumokkal, a műtővel, a sebészek bérével és a rövid lábadozás alatti táppénzzel együtt is mindössze egyszeri 3,5-4,5 millió forintba kerülne a költségvetésnek.

