Nagyon rákapcsolt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), hogy még a parlamenti választások előtt eladja a minisztériumi épületeket. Most éppen árverésre bocsátották azt a Budapest belvárosában található épületegyüttest, amelyet korábban a Pénzügyminisztérium (PM) használt.
Az MNV az elmúlt időszakban több száz állami ingatlant próbált meg eladni, köztük milliárdos értékűeket is. A mostani aukció azonban ezek közül is kiemelkedik. Az ingatlan a József nádor tér északi részén, a Szende Pál utca és a Dorottya utca sarkán helyezkedik el, három közterület határvonalán. Rohamtempóban árulják az ezer szobás, 27,1 ezer négyzetméteres palotát: a minimális ár 37,6 milliárd forint, licitálni két napig lehet majd október 28. és október 30. között.
Az épület belső szerkezete mesteri téralkotás eredménye. Az ívelt sarkon nyíló bejárat egy ovális előcsarnokba vezet, amely már a belépés pillanatában érzékelteti az épület különlegességét. Innen egy hatszögű második csarnokon keresztül juthatunk el a központi, görögkereszt alaprajzú pénztárcsarnokba. Ez a térszerkezet nemcsak építészeti bravúr, hanem funkcionális válasz is a pénzintézeti forgalom hatékony irányítására
– olvasható a hirdetményben az épület leírása és története.
A József nádor tér a főváros egyik legelegánsabb, parkosított köztere, klasszicista és historizáló paloták által övezve. A tér rekonstrukciója során modern mélygarázst alakítottak ki, közepén pedig József nádor szobrát helyezték el. A környezet gyalogosbarát, csendes, zöldterületekkel és pihenőzónákkal tagolt. Az épület nemcsak önálló műemléki védettséget élvez, hanem több védelmi szint alatt is áll:
- részét képezi az UNESCO világörökségi látképnek,
- helyezkedése révén régészeti érintettségű területen fekszik,
- valamint a Budapest műemléki jelentőségű terület része, amely a főváros történeti városszövetének különösen értékes övezete.
A hirdetmény szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az ingatlan értékesítéséhez az előzetes egyetértését adta. Mivel kiemelten védett műemlék, eredményes értékesítés esetén az adásvételi szerződés aláírását követően azt szükséges megküldeni az ÉKM részére a miniszter jóváhagyásának beszerzése érdekében. A jóváhagyás időpontjában jön létre majd érvényesen az adásvételi szerződés, feltéve, ha lesz licitáló.
Fotó: Klasszis Média
Az épületet ugyanis jelenleg még a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) használja. Így az ingatlan leendő tulajdonosának vállalnia kell, hogy a minisztérium legkésőbb 2026. szeptember 1-ig még használhatja a palotát. Sokáig úgy volt, hogy a Pénzügyminisztérium visszaköltözhet majd a budai Várban sok tízmilliárdból újjáépített történelmi Pénzügyminisztérium épületébe, a tárca idei megszüntetése és NGM-be olvasztása után az a döntés született, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium új, zuglói irodakomplexumába kerülnek majd.
Először a Válasz Online írta meg júliusban, hogy a kormány, még a választások előtt, történelmi léptékű, műemlékeket is érintő ingatlaneladásra készül. A cikk szerint az MNV honlapjára feltöltött prospektus szerint meghirdetik eladásra a Belügyminisztérium épületét a Lánchídnál, az Alpár Ignác tervei alapján készült volt pénzügyminisztériumi főhadiszállást a József nádor téren, a Miniszterelnöki Kabinetiroda egykori bázisát a Garibaldi utcában, az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma hajlékát az Arany János utcában, az adóhatóság teljes tömbjét (Széchenyi rakpart 5., 6., Akadémia utca 10., 12.), valamint például a Magyar Államkincstár Lechner Ödön által tervezett, Zsolnay cseréppel fedett Hold utcai palotáját.
Lapunk írta meg elsőként, hogy a Belügyminisztérium épületét már el is adták 50 milliárd forintért, egyelőre ismeretlen a vevő kiléte.
Az Alkotmány utca 27. szám alatti rossz állapotú épület volt az első azok közül az értékes belvárosi paloták közül, melyeket az állam elárverez. A Válasz Online szerint a vevője már felkerült az ingatlan tulajdoni lapjára, és mint kiderült, nem más, mint a Biggeorge 51 Ingatlanfejlesztő Alap. Ennek fő tulajdonosa Nagygyörgy Tibor, az egyik leggazdagabb magyar, már évtizedek óta ingatlanfejlesztéssel foglalkozik.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy júliusi Kormányinfón azt mondta, hogy a belvárosban ezeknek az ingatlanoknak az ország számára legjobb hasznosítása, ha szállodaként üzemelnek.
