3p

A legfrissebb, áprilisi számok alapján lassult a lakásdrágulás üteme országosan és Budapesten is, három régióban pedig árcsökkenés volt megfigyelhető az előző hónapban.

Erre az eredményre jutott az ingatlan.com lakásárindexe, amely a készítők szerint szorosan együtt mozog a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank lakásárak változását utólag ismertető mutatóival, ezért szinte valós időben ad pontos képet a piaci trendekről.

Enyhülő áremelkedés, néhol csökkenéssel

“Az év első négy hónapjában a kereslet élénkülése minimális lendületet adott a lakásárak emelkedésének is, ami áprilisra kifulladt. Ez jó hír lehet a vevők számára, mert a több adásvételnek köszönhetően bővül a kínálat, továbbköltözés esetén pedig könnyebben lehet értékesíteni a már meglévő otthonokat. A következő ingatlan megvásárlása során viszont nem kell jóval magasabb árakkal számolni. Ez az élénkülő lakáspiacokon ritka jelenség.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az ingatlan.com lakásárindex adatait ismertetve a szakember elmondta, hogy áprilisban az országos és a budapesti lakásárindex is 1,9 százalékos drágulást mutat az első negyedév adataihoz képest. A márciusi szintekkel összevetve viszont jelentősen lassult a drágulás üteme az egész országban. A fővárosban márciusban még 1,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, áprilisban viszont ez közel felére csökkent 0,8 százalékra. A Pest megyei közel egy százalékos márciusi drágulás stagnálásba váltott múlt hónapban.

A nyugat-dunántúli, észak-magyarországi és dél-alföldi régiókban látott korábbi áremelkedés csökkenésbe fordult áprilisban. A Debrecent is magába foglaló észak-alföldi régióban 2,8 százalékkal kerültek feljebb az árak márciushoz képest, a Baranya megyének is helyet adó dél-dunántúli régióban pedig a márciusi árcsökkenés áprilisban 1,8 százalékos drágulásba fordult át. Országos viszonylatban a márciusban látott közel két százalékos áremelkedés áprilisban 0,3 százalékra lassult, ami már csak stagnálásnak felel meg.

A vevők fizetőképessége a meghatározó

Az ingatlan.com szakértője szerint a lakásdrágulás enyhülése leginkább annak köszönhető, hogy az élénkülő lakáspiaci forgalom ellenére az eladóknak muszáj figyelembe vennie a vásárlók fizetőképességét. Ez sokat javult az elmúlt hónapokban részben a lakáshitelkamatok csökkenésének részben pedig az állami támogatások bővítésének köszönhetően. A lakáspiaci kereslet összességében viszont még nem éri el az utolsó békeévnek számító 2021-es szintet, amikor a lakásdrágulás is a jelenleginél jóval tempósabb volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!