3p

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az idén március-áprilisi lakásbiztosítási kampányban mintegy 311 ezer biztosítási szerződés – a tavalyi évi azonos mutatószám 78 százaléka – mozdult meg. Ebből bő 146 ezret újonnan kötöttek meg vagy más piaci szereplőhöz vittek át, több mint 117 ezer szerződést kedvezően módosítottak, közel 47,5 ezret pedig aktualizált kondíciókkal kötöttek vissza az eredeti biztosítónál az ügyfelek – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – április kitekintéssel közreadott – 2026 I. negyedévi Lakásbiztosítás-indexében.

A tavaszi lakásbiztosítási kampánynak és a biztosítók által egy évre vállalt ideiglenes díjkorlátozásának köszönhetően az átlagos éves lakásbiztosítási díj ismét – ezúttal 0,3 százalékkal – csökkent, így 2026 március végén 64,2 ezer forint volt.

Egy 70 millió forint rögzített biztosítási összegű (vagyis a biztosítók által maximálisan vállalt kárkifizetésű) ingatlanra vetítve a díj 7,4 százalékos mérséklődést mutat. Eközben egy év alatt 9 százalékkal nőtt az átlagos biztosítási összeg itthon. Ezek révén tovább javult a szerződések ár-érték aránya, stagnáló-csökkenő díjaknál az ügyfelek nagyobb fedezetet kapnak, és az alulbiztosítottság is enyhült.

A lakásbiztosítások díjváltozása 2022 IV. negyedévtől
A lakásbiztosítások díjváltozása 2022 IV. negyedévtől
Fotó: Magyar Nemzeti Bank

A kampány versenyélénkítő hatását jól mutatja, hogy az – együttesen 26 százalékos lakásbiztosítási piaci részesedéssel rendelkező – 8 kisebb biztosító a kampányban önmagát jóval felülreprezentálva tudott szerepelni.

Az idén március-áprilisi lakásbiztosítási kampányban az új szerződések közel felét ugyanis ők értékesítették. Ezzel piaci részesedésük 3 százalékponttal nőtt az elmúlt három év alatt.

Április végére az MNB által meghatározott keretrendszerű Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) száma megközelítette a 110 ezer darabot. Az MFO-szerződések 18,5 százalékkal kedvezőbb díjjal, alacsonyabb kárráfordítással, összességében – más piaci lakásbiztosításokkal összevetve – 6,8 százalékkal kedvezőbb szolgáltatási szinttel rendelkeznek.

A 3 millió állandóan lakott hazai ingatlanra kötött egyedi (nem társasházbiztosítással fedezett) lakásbiztosítás 83 százaléka, 2,6 millió szerződés nyújtott márciusban teljeskörű, az ingatlanra és az ingóságokra is vonatkozó fedezetet. A társasházbiztosítások 1,7 millió albetétet védtek, míg a csak ingóságra megkötött otthonbiztosítások száma közel 400 ezer volt.

Akinek még nincs, az MNB szerint célszerű minél hamarabb lakásbiztosítást kötnie, hiszen egy súlyos elemi vagy egyéb kár akár több milliós kiadást jelenthetne az ingatlan tulajdonosának. A tulajdonoson kívül ezt bárki (pl. a lakás bérlője, idős szülők helyett gyermekeik stb.) megteheti, akinek érdeke az ingatlan megóvása. Érdemes rákérdezni a közeli hozzátartozóknál, van e megfelelő védelem, nehogy akkor derüljön ki, hogy nincs biztosítás, amikor már megtörtént a baj.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!