Tavaly több mint 86 ezren döntöttek úgy, hogy másik otthonba költöznek a fővárosban vagy onnan kiindulva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel. Hozzátették, csaknem 56 ezren Budapesten belül váltottak kerületet, Pest vármegyébe csaknem 17 ezren távoztak, országosan ez volt a legjelentősebb költözési irány. Ezzel szemben az agglomerációból 11 ezren települtek Budapestre. A főváros lakosságszáma közel ezerrel csökkent a lakóhelyváltoztatások miatt.
A fővárosi lakáspiac tavaly látványosan élénkült, a kereslet több hullámban élénkült, ismét emelkedni kezdtek az árak, ez erősítette a kiköltözési hullámot. A lakásárak és a fővárosi lakosságszám együtt hintázik: amikor az egyik jelentősen nő, a másik csökken, de ez fordítva is igaz – tették hozzá. A 2025-ös lakásárrobbanás hatására az ingatlanhirdetési portál szerint 2025-ben még többen költözhetnek ki Budapestről, bár a változást mérsékelheti, hogy a befektetők már kevésbé aktívak a lakáspiacon, ami visszaveti a keresletet, növelheti a saját célra vásárlók arányát.
(MTI)