Matolcsy Györgyről gyakran látható az alábbi kép, amikor egy sötétkék fotelben ülve, mintegy felülről lefelé, meglehetősen szigorúan néz a kamerába, illetve ránk, a „tömegre”. Ez a fotel nemsokára visszakerül eredeti helyére, a Szabadság térre, várhatóan használójával együtt, merthogy minden jel erre utal.
De nézzük csak meg közelebbről, hogy mi zajlik Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok háta mögött? Honnan néz le Petőfi a tízforintos bankjegyről és miért hallani magyarral kevert ukrán szavakat a Szabadság téren? Egy közös van ezekben, ez pedig három betű: MNB. Mármint a jegybank több mint 100 éves székháza, amit még Alpár Ignác álmodott a helyére végtelen alapossággal, vendégművésznek meghívva például Róth Miksát, aki míves üvegablakaival emelte e palota fényét.
A jenki főkatona az első világháború után az amerikai katonai misszió parancsnokaként szolgált Magyarországon. 1919. október 5-én megakadályozta, hogy a megszálló román csapatok kifosszák a Magyar Nemzeti Múzeumot. Jutalmul ma ott feszít szobor alakban a jegybank előtt, bár annak háttal. Ám, ha most, áprilisban megfordulna, csak egy építési hálót látna, amit enyhén fújdogál a szél és amit még laposan süt a soványka nap.
Tudatni kellene vele, hogy ez így van rendjén, erről gondoskodik az ő nyelvére kitalált, egyébként echte magyar Raw Development Kft., a felújításon serénykedő fővállalkozó, pontosabban annak emberei és persze az alvállalkozói, akik között sorjáznak a kormánnyal és a jegybankkal ritkán vitatkozók.
Kevésbé érdekelhetné, hogy ki is van e cég mögött, mi viszont ide írjuk: a jegybankelnök, Matolcsy György fiának a barátja, Somlai Bálint, aki az elmúlt években úgy zsebelte be a közbeszerzési megbízásokat, mint jó bankár az extraprofitot. Elvileg 54 milliárd forintos ez a mostani munka, legalábbis ennyire szerződött az MNB-Ingatlan Kft. és a Raw Development 2021-ben, amikor nekiláttak a felújításnak és a fejlesztésnek.
Nagyon nehéz elképzelni, hogy az átadásig (ezt 2024. június 24-ig, az önálló magyar jegybank megalapításának centenáriumáig szeretnék megejteni) nem változik a végszámla. Ha csak az elmúlt két évet nézzük, gigantikus anyag- és energiaköltség-emelkedés volt, nem beszélve a munkadíjakról. A jegybank megfogalmazása szerint a saját eredményességének köszönhetően nem kell külső forrást igénybe venni, mindent saját zsebből – értsd: közpénzből – fognak kifizetni.
A pénzügyekkel összefüggésben négy témakörben tettünk fel kérdéseket az MNB-nek és a generálkivitelezőnek, ezek a következők voltak:
- Kért-e szerződésmódosítást (árkorrekciót) a generálkivitelező Raw Development Kft. objektív okokra (például anyag-és energiaköltség-növekedés) hivatkozva? Ha igen, akkor hányszor? Elfogadta-e ezt a hivatalos megrendelő, az MNB-Ingatlan Kft? Ha igen, akkor mennyivel növekedett az eredeti, mintegy 54 milliárd forintos vállalási összeg?
- Időarányosan megtörténtek-e a kifizetések az elvégzett munkákért? Ha nem, akkor miért nem? Volt-e visszatartás?
- Felmerült-e bármilyen műszaki gond, ami késleltetheti a befejezést? Ha igen, akkor milyen jellegű ez?
- Tudjuk, hogy nincs pontos átadási idő, de korábbi nyilatkozataik szerint 2024 júniusáig szeretnék befejezettnek látni a felújítást. Mostani állás szerint tartható ez a körülbelüli időpont?
A válaszokból látszik: a jegybank kommunikációs osztálya és a generálkivitelező is kínosan ügyelt arra, hogy lehetőleg semmi konkrétumot ne írjanak, de a külső körülményeket azért megemlítették:
„Az MNB Szabadság téri székházának felújítása során a generálkivitelező felé a kifizetések az eredeti szerződésben foglaltak alapján, a műszaki ellenőrök által igazolt készültségi szintnek megfelelően történtek. Egy ilyen jelentős műemlék-épület felújítása során - elsősorban a háború okozta bizonytalan piaci viszonyok, és alapanyag-ellátási nehézségek miatt - felmerülhetnek előre nem tervezhető kivitelezési nehézségek, ugyanakkor a generálkivitelező és az alvállalkozók is mindent megtesznek, hogy tartani tudják a szerződésben vállalt céldátumokat" - fogalmazott a jegybanki részleg.
Somlai Bálint cége pár nap alatt hasonló tartalmú rövid helyzetértékelést adott:
„Az elmúlt néhány év (a Covid időszak és utána az orosz-ukrán háború) az építőipart és ezáltal valamennyi beruházással foglalkozó vállalkozást rendkívül nehéz helyzet elé állított, hiszen az árak a hazai építőanyag-gyártásnál eleve emelkedtek, amit a termékek importjának részbeni ellehetetlenülése csak tovább fokozott. Emellett csökkent az elérhető munkaerő-kapacitás, ami az ellátási nehézségekkel együtt sajnos folyamatosan növeli annak az esélyét, hogy a kivitelezési ütem lelassulhat. A Raw Development Kft. mindezek ellenére az eddig elvégzett munkálatok során tartani tudta az eredeti menetrendet, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházának teljes rekonstrukciójára kötött szerződésben foglalt határidőket a továbbiakban is betartsa."
Ennek alapján tehát elvileg megnyugodhatunk, hogy nem vesznek ki többet a közösből, mint amennyit eredetileg megállapítottak, miközben a határidőt tartani akarják és vélhetően tudják is. Azért csak elvileg, mert
az elmúlt években egyetlen olyan nagy léptékű, közcélú és közpénzből megvalósult beruházás sem volt, ahol ez sikerült, sőt.
Mindig tudtak valamire hivatkozni az érintettek, s nincs kétségünk afelől, hogy, amint azt a fenti idézetekből is láttuk, az újabb magyarázat is ott van már a fiókjukban.
Ha már a generálkivitelező megemlítette a munkaerőt, akkor felidézzük a székház körüli könnyű március végi sétánkat. Ott az építkezést ölelő palánkról nézelődő Petőfi Sándor mellett belefutottunk egy ukrán vagy kárpátaljai magyar darusba, aki az épület sarkánál terelgette az érkező teherautókat.
Azért ez a bizonytalanság, mert amikor azt kérdeztük, hogy mikor adják át a székházat, akkor így is, úgy is beszélt, de szerinte legalább másfél év múlva. Az akcentusa rögtön kijött, s azonnal rávágta az ukrán megfelelőt, amikor oroszul a biztonságról kérdeztük, azt tudakolva, hogy ezt keresve menekült-e ide a háború elől.
Azt nem tudni, vannak-e még hasonló munkások a csapatban, de talán ez nem is fontos. Ma már egyébként sem meglepő, hogy ukrán, román vagy török utasításokat is hallani az ilyen építkezéseken. Jelenlétük legfeljebb a magyar dolgozókat érdekelheti, mármint azért, mert cégeik köztudottan kisebb bérért vállalják el a munkát, leszorítva ezzel a magyarok jövedelmét. Emberünk csíkos mellényét és fehér védősisakját megigazítva köszönt el, lejárt a szünete, ment fel a helyére, úgy 30 méter magasba.
A két daru tehát mozgásban volt, emelték be a téglát, a deszkákat és még egy méretes betonkeverőt is. Igyekeztünk azért hallgatózni is, hátha munkazaj hallatszik ki bentről is. Fémes hangok, folyamatos flexelés szűrődött ki. Nem csoda, szép átrium lesz majd a jutalom, íme, így fog kinézni!
A felújítást nem nagyon kell indokolni. Alpár Ignác óta gyakorlatilag senki nem nyúlt az épülethez, gépészete a múlt század elejének-közepének a színvonalán állhat, ezt maga az MNB is tudatosította, amikor belevágott a felújításba. Voltak olyan belső átalakítások, amelyek érthetetlenül leszűkítették a belmagasságot, rontották a térérzetet. Úgy tudjuk, hogy ezeket megszüntetik és teljes műemléki rekonstrukciót végeznek. A vége egy tekintélyt parancsoló, belül 21. századi technikára alapozott irodaház lesz, ami méltó az ország egyes számú pénzintézetéhez – hangzott a jegybanki kommunikációban a szépen megalkotott marketing szöveg.
Kinn, a téren egy arra sétáló, mint kiderült, hatvan éve a szomszédban lakó kedves nénit kérdezgettünk arról, hogy mit szól ehhez az egészhez. Mármint hogy sürög-forog a sok kobakos munkás, és hogy bemegy-e majd, ha átadják az épületet. De csak legyintett:
„Nincs nekem ott dolgom. Azt azért sajnálom, hogy fiatalabb koromban nem vittem be a lejárt, összegyűjtött bankókat. Tudom, hogy volt egy átvevő iroda ott. Ja, és megnézhettem volna, milyen díszes lépcsőt használhattak annak idején a pöffeszkedő bankárok. Na, ezt tényleg sajnálom” - mondta lemondóan, majd odavetette, hogy „Nem is kellett volna hozzányúlni. Ki akarna oda betörni? A pénz úgysem ott van, hanem más gazdagok zsebében”.
