2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Tavaly decemberben országosan 7813 lakóingatlan cserélt tulajdonost, 21 százalékkal több 2022 decemberénél, így éves szinten elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sávot.

A Duna House által becsült 7813 tranzakcióval december a harmadik legerősebb hónap volt 2023-ban, miközben általában a leggyengébbek közé tartozik az év utolsó hónapjának forgalma. Éves szinten a Duna House által becsült 91 ezer tranzakció a pontos számok beérkezése után még növekedni fog - írták.

Hiába volt viszonylag jó a december, összességében pocsék teljes évet mutatnak a számok, hiszen mintegy 30 százalékkal esett a forgalom és még ennél is jóval nagyobbat, a becslések szerint 40-45 százalékot a hitelpiac. A Duna House a 2024-es évre 110-130 ezer adásvételt vár, de ha így is lesz, akkor is jóval elmarad a piac a csúcsnak számító 2018-2019-es 150-160 ezres értéktől.

Nyaraló a Balatonnál. Fotó: Mfor/Mester Nándor
Nyaraló a Balatonnál. Fotó: Mfor/Mester Nándor

A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipassnak a hazai adatai alapján a hitelpiacon is nagyon aktív volt az év vége: a pénzügyi közvetítő 67 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel volument becsül 2023. decemberre, ez éves összevetésben 63 százalékos növekedés.

A Credipass szakemberei a most bejelentett önkéntes THM- (teljes hiteldíjmutató) plafon és az otthonteremtési támogatásokkal elérhető kedvező hitelkonstrukciók pozitív hatásaként 2024-ben 750-850 milliárd forintos aktív piaccal számolnak.

Az ingatlan- és hitelpiaci szempontból is erős év végét az otthonteremtési támogatások változása okozta a cég szakértői szerint, a kifutó csok-kedvezményt még számos család igénybe vette az év végén.

A 2024-es év első kérdése pedig az, hogy mennyien vártak ki az új támogatások miatt, milyen lendületet adhat az új csok plusz, a megemelt falusi csok és babaváró hitel - fogalmaztak. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!