2p

Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a személygépkocsiknál – derült ki a kínai ipari és informatikai minisztérium (MIIT) által hétfőn közzétett szabályozásból.

Az új előírások szerint minden autóajtón kötelező lesz a mechanikus vésznyitó funkcióval ellátott kilincs alkalmazása, a csomagtérajtó kivételével. A döntést biztonsági aggályokkal indokolták, miután több halálos kimenetelű elektromosjármű-baleset során az elektronikus ajtónyitó rendszerek egyes jelentések szerint nem működtek, és az utasok az autóban rekedtek. A szabályozástervezetet a minisztérium tavaly szeptemberben bocsátotta társadalmi egyeztetésre.

„A cél az autókilincsek biztonsági teljesítményének javítása, Kína általános járműbiztonságának folyamatos javítása, a passzív biztonsági technológiák fejlesztésének támogatása és az emberek életének védelme” – közölte tavaly a minisztérium. A minisztérium hétfői közlése szerint azoknál a járműmodelleknél, amelyek már megkapták a hatósági engedélyt, a gyártók 2029. január 1-jéig kapnak haladékot a tervek módosítására. Az új szabályozás többek között a Tesla Model 3 és Model Y, a BMW iX3, valamint számos kínai gyártó modelljeit is érintheti, amelyeknél behúzható vagy nyomásra működő kilincseket alkalmaznak. Szakértők szerint a kínai döntés globális hatással járhat, más régiók szabályozói is követhetik a példát, az áttervezés és utólagos módosítás azonban jelentős költségeket róhat az autógyártókra.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!