„A Magyar Olimpiai Bizottság összetett finanszírozása miatt a közbeszerzési kötelezettséget minden évben szakértők bevonásával vizsgálta, és ezen vizsgálatok minden esetben megállapították, hogy a MOB nem tartozott és nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá. A MOB beszerzései során mindig körültekintően, szakmai szempontokat figyelembe véve, a szervezet számára legkedvezőbb feltételeket szem előtt tartva, a törvényeket betartva járt el. A jogértelmezési kérdés tisztázása érdekében a MOB bírósághoz fordult” – áll a MOB levelében, közölte a Magyar Távirati Iroda.
Még reggel írta meg az Mfor.hu, hogy az Állami Számvevőszék jelentéséből kiderült, a Magyar Olimpiai Bizottság több esetben nem tett eleget a közbeszerzési kötelezettségének. A cikk szerint súlyos hibát találtak a 2024-es párizsi olimpia megnyitóünnepségére utazó magyar csapat formaruhájának megrendelésekor: a MOB a Honvédelmi Minisztériumtól kapott 935,6 millió forintos támogatást arra használta fel, amire kapta a pénzt, de a támogatás terhére elszámolt 308 millió forintos sportruházati és formaruházati beszerzéseknél jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást. Közjogi szervezetként ugyanis köteles lett volna közbeszerzési eljárást folytatni. Az ÁSZ augusztus 27-én publikált jelentése szerint a MOB közbeszerzés helyett nyílt felhívásban kereste meg a 2024-es párizsi olimpia megnyitóünnepségére utazó 400 tagú magyar csapat formaruhájának beszállítóját. A MOB a Közbeszerzési Döntőbizottság ellen közbeszerzési ügyben hozott határozat miatt pert indított, a Fővárosi Bíróság pedig az ÁSZ-jelentéstervezet elkészítéséig még nem hozott ítéletet – írta az mfor.hu.
Itt olvasható el a cikk, amiben korábban beszámolt a laptársunk arról, hogy a számvevőszéki vizsgálat milyen megállapításokra jutott.

