3p

Dejan Stankovic sikeres volt a Ferencvárossal, a szurkolók mégis páros lábbal szálltak bele a klub elhagyása miatt.

Miközben a Ferencváros labdarúgócsapata tegnap 2:0-s győzelemmel ünnepelte a bajnoki címet az ősi rivális Újpest ellen, a szurkolók nem éppen fennkölt stílusban küldték el melegebb éghajlatra a gárdát a címig vezető szerb mestert konkrétan "pénzéhes kurvának" nevezték.

Dejan Stankovic persze nem meleg éghajlatra távozik, hanem Moszkvába, ahol a Szpartak edzője lesz a 2024-25-ös szezonban. Emiatt orroltak meg rá a Fradi-szurkolók, ahogy az a fenti videóban is látszik és hallatszik.

Stankovic 2023 szeptemberében vette át a zöld sasokat. A csapat a bajnoki cím elnyerése mellett bejutott a Magyar Kupa döntőbe, illetve miután még a szerb edző érkezése előtt kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjében feröeri ellenfelével szemben továbbjutott a Konferencia Liga csoportköréből, ahol a később a döntőig menetelő görög Olympiacos búcsúztatta.  

Mindezt összességében nehéz lenne nem sikerként értékelni – a Fradi B-közép azonban enyhén szólva sem arról híres, hogy kegyelmezne a kegyeiből kiesett edzőknek vagy játékosoknak.

Kubatov Gábor klubelnök korábban azt mondta, hogy a szerb szakember szerződésében van kivásárlási záradék, ami négy havi fizetése, ezt aktiválhatta most az orosz klub.

Nem kegyelmeztek Stankovicnak
Nem kegyelmeztek Stankovicnak
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Fradi közleménye szerint Stankoviccsal távozik "a vele érkezett külföldi stáb is", az FTC pedig "felkészült a helyzetre", és „nem érte váratlanul” őket a szakember döntése. A hétvégi derbin, amely egyben a bajnoki aranyérem-átadó ünnepség is volt, már Leandro de Almeida ült a kispadon.

A klub felidézte, hogy Sztankoviccsal az FTC megszerezte 35. bajnoki címét, és megérte a kupatavaszt a Konferencia Ligában. „A szerb szakembernek sok sikert kívánunk további pályafutásához!”, írták, köszönetet a közleményben azonban nem mondtak neki.

Ami "a mocskos anyagiakat" illeti, az Üllői út 129. portál orosz sajtójelentésekre hivatkozva azt írja, hogy a „moszkvai gárda 200 ezer eurót fizethetett a Fradival bajnoki címet nyerő edzőért. A Sportál ugyanakkor úgy tudja, hogy az FTC ennél is többet, 100-150 millió forint közötti összeget keresett az üzleten, a moszkvai gárda ugyanis a segítőkért is fizetett."

Egyúttal idézik a búcsúzó edzőt, aki Oroszország testvérének nevezi Szerbiát, dicsőíti a Szpartakot, és azt mondja: „nekem is minden nap mindent meg kell tennem azért, hogy a Szpartak a legjobb legyen. És elég is a szóból, ideje dolgozni, hajrá, Szpartak!”

Nem mellékesen az orosz futball ki van tiltva az európai futballból az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt, így a Szpartak sem vehet részt az európai kupaküzdelmekben.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!