A politikus emlékeztet arra, hogy már az ókori rómaiak is „tudatosan próbálták elkerülni, hogy a győzelem mámorában a vezetők elveszítsék a kapcsolatukat a valósággal, vagy túlzottan arrogánssá váljanak”.
Szerinte be kell ismerni, hogy anno „a balliberális kormányzás – ki nem hevert – vereségében is volt szerepe a valóságtól való eltávolodásnak. Nem volt, aki azt súgja a fülekbe: memento mori”, azaz „emlékezz rá, hogy halandó vagy.”
Úgy véli, hogy most is ennek vagyunk a részesei.
„Megbízhatóan jelzi egy rendszer végét, amikor a valóságtól elrugaszkodott, pökhendi megnyilatkozások napi szintű gyakorlattá válnak”.
Fotó: MTI
Ugyanakkor a „kivagyi arrogancia a NER alapvető attitűdje a kezdetektől fogva” és a negyedik kétharmados győzelem után „elhamarkodott lenne a megszaporodó hibák kapcsán máris rendszer-összeomlást kiáltani.”
Persze „messze nem biztos, hogy ami elhamarkodottnak tűnik, az nem lesz végül valóság. Különösen úgy, hogy valóban egyre több szó és tett jelzi: a fiúk tényleg nem érzik odafent, hogy milyen itt idelent”, írja Ujhelyi István.
Szerinte a Karmelita iránytévesztését mutatja, hogy Orbán Viktor a hírek szerint „már szinte alig foglalkozik a hazai közélet – elsősorban a kormánypártokat érő – kihívásaival, ő már magasabb polcra helyezte saját magát, tekintetét pedig a világpolitika horizontjára”.
Mint fogalmaz, „a gépezet pedig az ő figyelme és iránymutatása nélkül, úgy látszik, kevésbé fordulékony, ezért váltotta fel a higgadt arroganciát a dúvad arrogancia a kormányzati kommunikáció fősodrában.”
Most már nemcsak, hogy megtűrt, hanem „tulajdonképpen már elvárt diáklányok szoknyája alá fotózni, ellenzéki vezetők slicceiről híradós riportokat csinálni, kritikus influenszereket veréssel fenyegetni, kommunikációs igazgatói székből kocsmai szinten izmozni.”
Nagy Márton gazdasági miniszter pedig „nevetés vagy szégyen nélkül képes olyat mondani egy nyilvános fórumon, hogy „nem tudják az emberek, hogy milyen jó nekik itt Magyarországon, egyszerűen nem is érzik”.
Sőt – teszi hozzá –, „egy tisztes karriert végig vitt kancelláriaminiszter nyilvánosan elmebetegnek nevezi az ellenzék éppen aktuális vezetőjét, ami különösen azután sajátos, hogy évtizedeken át egyébként „szoros barátságban állt vele”.
Ujhelyi István szerint „a kormánypárti nyilvánosság agytrösztjei arra a sajátos gubancra sem ébredtek még rá”, hogy saját szavazótáboruknak is fel fog előbb-utóbb tűnni, hogy „ugyanazokért az általuk felnagyított jellemhibákért kellene gyűlölniük Magyar Pétert, amelyekért viszont ájult rajongással imádják Donald Trumpot”.
„Arrogáns önimádó, kiszámíthatatlan, rosszul bánik az újságírókkal, rosszul bánik a nőkkel, lepattan róla minden támadás, felelőtlenül azt hiszi, azt csinálhat, amit akar” – ezek azok a jogos vagy alaptalan minősítések, amelyeket a kormánypárti nyilvánosság harsog a Tisza Párt elnökével kapcsolatban, de szinte ugyanezeket olvasni az illiberális buborékon túl az újraválasztott amerikai elnökkel kapcsolatban is, írja a baloldali politikus.
Szerinte a kormánypárt nem találja egyelőre a fogást Magyar Péteren, hiszen „a ludasmatyiság ígérete értékesebb a tömegeknek, mint az ellene vitt botrányhadviselés. Az elmúlt tizenöt évben itt már mindenki volt az ördög földi helytartója a kormányzati propaganda szerint, egyszerűen elfáradt az uszító hergelés.”
A Fidesz azt állítja – teszi hozzá –, hogy „nálunk minden nagyon szép, minden nagyon jó, ha mégsem mennek a vonatok, vagy ha elmaradnak a műtétek, ha kétszer annyiba kerül minden a boltban, ha mégsem annyi lett az államháztartási hiány, mint ígérték, akkor az mind más miatt van. A sorosok miatt, a brüsszelek miatt, meg a nemváltók miatt”. „Nem tudják az emberek, hogy milyen jó nekik itt Magyarországon, egyszerűen nem is érzik”, idézi Nagy Mártont.
„Szerintem meg ők nem érzik. Orbánék helyében én felfogadnék valakit magam mögé a harci szekérre, hogy a fülembe súgja: 'memento mori, uraim'. De valószínűleg már késő”, írja Ujhelyi István végezetül szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nyílt levelében.
