5p

Az MHM Product Kft. tulajdonosai, a Mikucza-család tagjai, egy újabb közbeszerzést nyertek Ajakon, nem messze a „kelet Felcsútjaként” emlegetett Kisvárdától. A cég az elmúlt években milliárdos értékű állami megbízások révén vált ismertté a térségben, ahol gyakran összefüggésbe hozzák őket Seszták Miklós KDNP-s politikussal.

A „kelet Felcsútjaként” csúfolt Kisvárdától mindössze 20 kilométerre található Ajakon az MHM Product Kft. nyert el egy három részből álló közbeszerzést, amelyet meghívásos eljárásban bonyolítottak le. A budapesti székhelyű MHM Product Kft. tulajdonosa az Opten céginformációs adatbázis szerint a nyíregyházi Mikucza László és Mikucza László Zsolt. A Mikucza-családot gyakran hozzák kapcsolatba a KDNP-s Seszták Miklóssal, aki 2010 óta országgyűlési képviselőként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Kisvárdát is magában foglaló választókerületét képviseli. Mikuczáék érdekeltségei Kisvárdán és környékén milliárdos tételben kerültek közpénzek közelébe.

A mostani, nettó 188 millió forint értékű beruházás három elemet foglal magába az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint:

  1. Rendezvénytér kialakítása, ezt az MHM Product 78 millió forintos ajánlattal vitte el.

  2. Pihenőpark létrehozása, a cég nettó 54 millió forintos ajánlattal nyerte el.

  3. Sétány építése, amelyre az MHM Product Kft. nettó 56 millió forintos ajánlatot adott. 

Ajakon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 3237-en éltek. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer 2023-as számokkal még nem frissítette statisztikáját, 2022-ben viszont az egy lakosra jutó személyijövedelemadó-alapot képező belföldi jövedelem átlagosan évi 2 209 584 millió forint volt, ez havi bruttó 184 ezer forintot jelent. Ez a szám csak a viszonyításra jó, ráadásul fontos kiemelni, hogy az összes helyi lakosra vetített bruttó összeg, ami vélhetően azért jól mutatja, hogy nem biztos, Ajakon a pihenőpark és a rendezvénytér hiánya a legégetőbb probléma.

De akkor miért? A fejlesztéseket a település az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származó, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében biztosított támogatásból finanszírozza. A TOP célja elvileg az unió kevésbé fejlett régióinak gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése, az infrastruktúra fejlesztése, valamint a helyi közösségek életminőségének javítása. Magyarországon azonban a „TOP-os” pénzeket nem a szép uniós elvek miatt ismeri a szélesebb közönség: ilyen finanszírozásból (nem) valósult meg például a nyírmártonfalvai, lomb nélküli lombkoronasétény, az Integritás Hatóság szerint ilyen pénzekkel ügyeskedhettek Somlószőlősön, de Boldog Istvánéknak is a TOP-os pénzekkel gyűlt meg a bajuk. 

Vélhetően sokak agyába égett a kisvárdai lówellness ügye: 2017-ben derült ki, hogy a kormány 2,2 milliárd forint közpénzt adott a Kárpát-medencei Lovas Akadémia beruházásra. Az összegből eredetileg a Magyar Lovassport Szövetség építkezhetett volna, később azonban a kedvezményezett módosult, a pénz pedig a Kárpát-medencei Lovas Akadémia Nonprofit Kft.-é lett, amelyet a hvg.hu tudott összekötni Seszták Miklós köreivel. A lówellnessel felszerelt lovas akadémiát is az MHM Product építi, ahogy azt az Mfor elsőként megírta, egyre drágábban:

2018-ban ugyancsak ez a cég nyerte el a cigándi tanuszoda építésére kiírt, nettó 626 millió forintos közbeszerzést, akkor is meghívásos eljárásban. Korábban pedig a Nyírépszer Hungária Kft.-vel közösen kaptak megbízást a kisvárdai sportszálló kivitelezésére, eredetileg 1,4 milliárd forintos tervezett költséggel, amely végül 1,9 milliárd forintra emelkedett. Az MHM Product Kft. részt vett a kisvárdai Cinemaqua Film- és Natúrpark díszleteinek építésében is. 

A kisvárdai „NER-Disneyland” más beruházásaiban is megtalálták Mikuczáéat.

Az egyik legérdekesebb kapcsolat a Kisvárdától mindössze 8 kilométerre fekvő Szabolcsveresmarton, nettó 2,4 milliárd forintos közpénzből épült Határok Nélküli Teniszakadémia. A beruházást a Kárpát-medencei Teniszakadémia Nonprofit Kft. bonyolította le, amelynek tulajdonosa a nyíregyházi Alkossunk Várost Alapítvány, amelyet Mikucza Tamás, Mikucza László Zsolt testvére hozott létre. Az ugyancsak Kisvárda közelében fekvő Rétközi-tónál is jelentős közpénzforrásokat áldoztak, elvileg turisztikai fejlesztésekre: a „Rétköz Kapuja” látogatóközpontra nettó 193 millió forint, egy vízibázisra és egy rendezvényházra nettó 248 millió forint, egy 100 fős filagóriára nettó 103 millió forint, egy tanösvényre pedig nettó 21 millió forint ment el az Átlátszó korábbi cikke szerint. Az állami forrásokat az Alkossunk Várost Alapítvány kapta meg, amely a projektek lebonyolításáért felelt. Seszták Miklós egyébként nem is titkolja, hogy ismeri Mikucza Tamást, például Facebook-oldalára is posztolt róla (színes mellényben látható az üzletember):

Mikucza László Zsolt neve előkerült a nyíregyházi Erzsébet Szálló 2018-as privatizációjának ügyében is: az állami tulajdonú ingatlant a 2017-ben mindössze 1,2 millió forintos árbevételt elérő Kelet-Rest Turisztikai Kft. vásárolta meg egymilliárd forintért. A cég többségi tulajdonosa az adásvétel előtt egy héttel lett Mikucza László Zsolt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!