„Az Orbán-kormány migrációs politikája, például a kerítésépítés és a szigorú jogi szabályozás helyes volt” – jelentette ki Magyar Péter a csütörtök délutáni kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Hurrá! Végre tettünk egy lépést a nemzeti konszenzus felé, és a mindenkori magyar kormány és ellenzéke között húzódó mély árokba a jelenlegi miniszterelnök bedobott egy lapát földet? Felcsillanhat a remény, hogy ha egy ilyen, a közbeszédet nagyjából egy évtizede uraló ügyben megvan az egyetértés, akkor majd meglesz másban is?
Gyorsan ki kell, hogy ábrándítsam az esetleg máris ilyen – normális demokráciákban egyébként teljesen logikusan felvetődő – kérdéseken morfondírozókat. Hiszen Magyar és a Tisza egyáltalán nem változtatta meg a véleményét. A választási kampányban is határozottan elutasító álláspontot képviselt az illegális migrációval szemben, lényegében az Orbán-kormányéhoz hasonló retorikát folytatott, kommunikációjában többször is megerősítette, hogy elkötelezett az ország határainak védelme mellett.
Magyar 2025 novemberében a Facebook-oldalán azt írta, nem fogadja el sem a migrációs paktumot, sem a migránskvótát, és választási győzelme esetén megtartja a déli határkerítést. A párt akkori álláspontja szerint az illegális migráció ellen az EU külső határainak szigorú, közös védelmével kell fellépni, és a menekültügyi kérelmeket már az Európai Unió területén kívül el kellene bírálni.
Ám ez mit sem zavarta az akkor kormányon lévő Fideszt, hogy óriásplakátokon, a közösségi oldalakon és szóban – például a HírTV-ben és a Digitális Polgári Körök találkozóin – „Brüsszel alázatos szolgái”-ként jellemezze Magyarékat. Olyanokként, mint akik támogatják a határainkat illegálisan átlépő menekültek befogadását.
Bár immár kormányra kerülve Magyar idén június elején a Facebook-oldalán megerősítette, hogy a Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon, és „aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is”, amikor néhány nappal később, június 12-én az Európai Unió migrációs és menekültügyi szabályozási csomagja hivatalosan életbe lépett, a Fidesz-KDNP képviselői – immár ellenzékből – megismételték a vádjaikat.
Fotó: Klasszis Média/Facebook
Ami megint csak azt mutatja, hogy nem tanultak a múlt hibáiból. Továbbra is azt hangoztatják, ami hozzájárult a vereségükhöz, minekutána a józanul gondolkodó embereknek elegük lett a „migráncsokkal” való riogatásból. Abból, hogy az akkori kormánypárti politikusok az újraválasztásuk érdekében tudatosan összemosták az országba jogszerűen bevándorlókat az ide illegálisan bejutókkal.
Magyar most csütörtökön nem tett mást, mint hogy sokadszorra felidézte, éles határvonalat húznak a valódi menekültek és az illegális bevándorlók között. És ez így van jól, ezzel teljesen egyet lehet érteni.
Írásom megjelenéséig a mostani ellenzék még nem reagált a miniszterelnök kijelentésére. És az eddigi hozzáállásukat ismerve erre a jövőben is vajmi kevés az esély. Ezért nem hiszek abban, hogy Magyar mondata egy új korszak, a megbékélés, a nemzeti konszenzus kialakulása irányába tett első lépés lehet. Kár.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

