2p

A Tisza Párt listavezetője szerint le kellene vonni a konzekvenciákat.

Szijjártó Péter még miniszter?"

- teszi fel a kérdést Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője friss Facebook-posztjának elején, majd kitér arra, hogy a külügyminiszter letagadta, hogy tudomása lenne a külügyminisztériumot ért, minden valószínűség szerint Oroszország által végrehajtott hackertámadásról, miközben egy feljegyzésből egyértelműen kiderül az ügy súlyossága mellett az is, hogy a magyar kormány tudott a történtekről.

Magyar ezután utal a 444 szerdai cikkére, amelyből az is kiderül, hogy azóta sem hajtották végre azokat az intézkedéseket, amelyek javítottak volna a külügy informatikai biztonságán.

"Olyan ez, mintha a betörő a nyitott ablakon át jött volna be és miután kirámolta a házat, a tulajdonos továbbra is nyitva hagyja az ablakot. Miniszter Úr, véletlenül maradt nyitva az ablak, vagy esetleg szándékosan?

Miniszter Úr, amikor 2021. decemberében Barátságért kitüntetést vett át az orosz külügyminisztertől, akkor megkérdezte, hogy miért törtek be hozzánk? Önnek belefér a barátságba a betörés? Miniszter Úr, az Ön által vezetett minisztériumban feltárt hiányosságok felbecsülhetetlen károkat okoztak a magyar nemzetbiztonságnak"
 
- írja Magyar, majd hozzáteszi, hogy kormányra kerülése esetén a Tisza Párt kivizsgálná az esetet, Szijjártó Pétert pedig felszólítja, hogy
"vállalja a felelősséget és haladéktalanul mondjon le!"

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!