Az ezúttal sem kérdés, hogy témából nem lesz hiány, Magyar Péter szerdán egyebek mellett elárulta, hogy iskolakezdési támogatást vezetnek be, de például a vármegye elnevezés kivezetését is terítékre veheti a kormány.
Percről percre közvetítésünk.
Mikor megy Magyar Péter Vatikánba?
Nincs még konkrét időpont, de valóban szervezés alatt van a miniszterelnök útja.
Béketanács egyeztetett Cipruson
Nem foglalkozott még ezzel a kormány, de Magyar Péter pont az amerikai nagykövetségre megy ezután, megkérdezi majd az ügyvivőt. A jövőhéten NATO-csúcsra utazik a miniszterelnök, ott szóba kerülhet a téma bilaterális egyeztetésen, beszámolnak róla.
Új NAV-elnök személye
A NAV jelenlegi vezetője csak átmeneti időre kapta meg a pozíciót, nyilvános pályázat lesz néhány hónapon belül a pozíció betöltésére. Magyar Péter szerint a NAV nem maradhat operatív vezetés nélkül átmenetileg sem, több száz pozícióban cseréltek embert.
A kormányfő szerint a jövőben javasolni fogják, hogy a NAV elnöke ne legyen államtitkár, az adóügyi pozíciót szétválasztják.
Várhelyi Olivér
Magyar Péter óvatosságra intett a Politico kémkedésre vonatkozó értesüléseivel kapcsolatban, ugyanakkor hozzátette, Várhelyi jelenleg egy uniós biztos, az Európai Bizottság járhat el az ügyében.
Sulyok Tamás eltávolítása
A Velencei Bizottsággal folytatott megbeszélésen nem került szóba Sulyok Tamás ügye. Áder János kritikájára úgy reagált a miniszterelnök, hogy a volt köztársasági elnök sértődött, miután a kekvák állami kézbe vétele az ő alapítványát is érinti. Szavait nevetségesnek és hiteltelennek nevezte.
Kánikula, vízművek
Az önkorlátozásra történő felszólítás bejött, mérhető volt a vízfogyasztás csökkenése, miután erre szólított a kormány. Elmondta: az áramhoz hasonlóan a víz ügyében is kell majd egy „kikapcsolási rend”, ilyen ma nincs, de készülni kell minden helyzetre.
Közmédia
Magyar Péter nem örül neki, hogy átvilágítót kell kinevezni az évi 160 milliárd forintból működő közmédiába, de nem volt tartható, ahogyan eddig működött, ez indokolja Horváth András kinevezését. Mint mondta, azért ő rá esett a választás, mert rövid volt a határidő, ért a médiajoghoz, ügyvédként ilyen jellegű átvilágításokkal foglalkozott.
Az előző vezetés távozása után operatív vezetőre volt szükség az átmeneti időszakra, törekszenek arra, hogy minél gyorsabban létrejöjjön az az állapot, amiben felállhat az új vezetés, a civilekkel egyeztetve.
Két elhunyt postás
A hőhullám idején történt elhunyt két postás esetében Magyar Péter vizsgálatot kért Kapitány Istvántól, az első információk szerint nincsen közvetlen összefüggés, de a vizsgálati eredményt nyilvánosságra fogják hozni.
Alkotmánybírók választhatósága
Elmondta, módosítani fogják az Alaptörvényt úgy, hogy vezető tisztségviselőket maximum 6 évre lehessen kinevezni. Kiemelte, az Orbán-kormányok alatt sokakat 9 vagy 12 évre neveztek ki, például az alkotmánybírók kinevezése is 12 évre szól. A korlátozás olyan tisztségekre is vonatkozhat majd, mint az Állami Számvevőszék elnöke.
A kormány javaslata szerint a jövőben a jelenlegi 12 év helyett 6 évre lehet majd megválasztani az alkotmánybírákat, egyszeri újraválaszthatósággal - mondta el Magyar Péter.
Még a most benyújtandó Alaptörvény-módosításba belekerül az elnevezések módosítása. Magyar Péter szerint ez egy szimbolikus döntés, de olyan, amit meg kell hozni, vannak olyan megoldások, amikkel meg lehet oldani, hogy ne kerüljön sokba a módosítás. Az Alaptörvény mellett több mint száz jogszabályt kell módosítani.
Alaptörvény-módosítás
A kormányfő elmondta, nemrég fogadták a Velencei Bizottság képviselőit, egyetértettek a jogállamiság és a fékek és egyensúlyok rendszerének visszaépítésének fontosságában. Hozzátette, a Tisza-kormány nem ellenségként tárgyalt a Velencei Bizottsággal, mint az előző kormány, a Bizottság üdvözölte, hogy elindítanak egy hosszú távú alkotmányozási folyamatot.
Víziközmű-rendszer, kánikula
A miniszterelnök szerint évtizedes lemaradásban van a hazai rendszer, nem költött rá az előző kormányzat. Elmondta, 120 településen kellett elrendelni harmadfokú vízkorlátozást, így sikerült megakadályozni a teljes rendszer összeomlást. Megköszönte a honvédség, tűzoltóság, önkéntesek munkáját.
Megismételte, megkezdik a víziközmű-rendszer felújítását, fejlesztik a vízmegtartást, a mezőgazdaság alkalmazkodását.
Venezuelai földrengés
A magyar kormány azonnal kapcsolatba lépett a venezuelai hatóságokkal és a helyi magyar közönséggel. A magyar kormány 250 millió forint értékű egészségügyi segélycsomagot ajánlott fel, ezt rövidesen eljuttatják Venezuelába, valamint 100 millió forintos gyorssegélyt utal a venezuelai kormánynak.
A caracasi Magyar Ház megnyitotta a kapuit a kint élő magyarok előtt, szállást biztosít, a kormány ezért további 50 millió forintos támogatást utal át. Nincsen magyar áldozata a földrengésnek a jelenlegi információk szerint.
Iskolakezdési támogatás a rászorulóknak
Magyar Péter vette át a szót, emlékeztetett, hogy bevezetik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló, nehéz helyzetű családok számára, hogy legyen pénz tanszerre, ruhára, cipőre.
Minden olyan gyermek, akinek a családja rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül, jogosult, valamint minden olyan család is, akik megemelt családi pótlékot kap. Jogosult lesz minden egyszülős családban élő gyermek, gyermekvédelmi intézményben, nevelőszülőknél élők is például, de a miniszterelnök a jogosultak teljes körét elsorolta.
Átvizsgálják a kulturális civil támogatásokat
A Nemzeti Együttműködési Alap működését átfogóan átvizsgálják a kormány döntése alapján. A kormány szeretné megismerni, hogy a megítélt támogatások mennyire feleltek meg a törvényekben meghatározott szabályoknak, a teljes logikát átvizsgálják, nem csak egy-egy ügyről van szó. Az emellett működő egyéb, civil támogatásokat is átvizsgálják.
Az átvizsgálás első határideje: 2026. augusztus 1.
Költségvetés átláthatósága
A költségvetés átláthatóságát illetően is döntések születtek, szigorúbb közpénzügyi szabályok jönnek, a vminiszterek szigorúbb szabályok szerint vállalhatnak majd kötelezettségeket. A költségvetés benyújtásának rendje is változik, október 1. és 31. közt nyújtják be ezt.
Szintén újdonság, hogy nyilvános kormányhatározatban kell rögzíteni a fontos költségvetési döntéseket, így az 5 milliárd forint feletti állami kötelezettségvállalásokat is.
Egyetemet fenntartó kekvák
Az oktatási miniszter gyakorolja a fenntartói jogokat a jövőben – döntött a kormány. A kormányszóvivő emlékeztetett, az egyetemet nem fenntartó kekvák 2026. augusztus 1-jével szűnnek meg, az egyetemet fenntartók pedig 2027. augusztus 1-jével tűnhetnek el.
Akkufeldolgozó-üzemek
Nem lesz egyedi miniszteri jogkör az ilyen üzemek helyszínének kijelölése – erről nyújt be a javaslatot a kormány.
Miről döntöttek a tegnapi kormányülésen?
Elektromos és energetikai berendezések biztonsága, és veszélyes anyagok szabályozása: uniós irányelveket módosítottak, ezt ültették el a hazai jogba. Bizonyos speciális és ipari alkatrészekben továbbra is engedélyezett az ólom használata, mivel nincs biztonságos alternatíva. A gyermekek által szájba vehető termékeknél még szigorúbb szabályozás jön.
Energetikai törvények módosítása, összesen 868 milliárd eurós forrás felszabadítása előtt nyílik meg az út ezzel. Szélerőművek magassági korlátja 199 méterre emelkedik, a háztartások önkéntesen dinamikus mérési szerződést köthetnek, az okosmérős háztartások könnyítéséket kapnak, vizsgálják az okosmérős háztartások áramátvételi árát is.
Kezdődik a tájékoztató
A három kormányszóvivő mellett Magyar Péter miniszterelnök is részt vesz a tájékoztatón.
Hamarosan kezdünk
Míg várakozunk a kormányszóvivői tájékoztató kezdetére, olvasta már reggeli vezetőnket a közösségi közlekedés várható átalakulásáról? Egy, a Budapesti Közlekedési Központhoz hasonló szervezet alakul meg a nyár végéig, és egy vonatlízingcéget is alapít az állam. Részletek:
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!