3p

Az új mantra, a gazdasági semlegesség és a régi, a szuverenitás volt a leghangsúlyosabb a kormányfő szezonnyitó parlamenti beszédében.

A Kötcsén és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is hangoztatott „gazdasági semlegesség” és az ahhoz vezető út első intézkedései voltak a legfontosabb konkrétumok Orbán Viktor kormányfő mintegy félórás felszólalásában. A nem részletezett ígéretek:

  • a diákhitel mintájára úgynevezett munkáshitelt vezetnek be,
  • tőkejuttatás lesz a kis és közepes vállalkozásoknak,
  • állandósítják a 13. havi nyugdíjat,
  • duplájára növelik a gyermekek utáni adókedvezményeket.

Orbán Viktor szerint ezek és a később ismertetendő kormányzati lépések az új gazdaságpolitika elemei, amikkel úgymond biztosíthatjuk a gazdaság évi 3-6 százalékos növekedését még akkor is, ha az EU-ban más országoknak ez nem sikerül.

„Nekünk a legjobb kell mindenből, a technológiákból, a tőkebefektetésekből és a hitelprogramokból. Csak azt vegyük át keletről és nyugatról, ami hasznos nekünk, de azt vegyük is át” – hangsúlyozta.

Élesen bírálta az új Európai Bizottságot, amely szerinte folytatja a kudarcos gazdasági politikát, ami a blokkosodás erősítését szolgálja. „Nekünk ez a blokkosodás a legrosszabb forgatókönyv. Nekünk egységes világgazdasági szerkezet kell, ahova képesek vagyunk jó termékeket gyártani és eladni” - mondta.

„A magyar gazdaság köszöni szépen, jól van” – állította, amit egyebek között azzal támasztott alá, hogy már 12 hónapja növekszik a reálbér és 4,7 millióan dolgoznak, ami csaknem teljes foglalkoztatottságot jelent. A beruházások terén a 4. helyen állunk az EU-ban, de itt célunk az első hely. A gazdasági növekedési ütemet tekintve a 11. hely a miénk, itt is gyorsítani szükséges" – fejtegette.

Az ország pénzügyi helyzete állítása szerint megnyugtatóan stabil. Az államadósság 75 százalékon áll, cél az 50 százalék elérése. A költségvetés 6,5 százalékos hiányát is mérsékelni akarja a kormány. Azt mondta, hogy 100 százalékban tiszteletben tartják a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntéseit és a kormány együtt él a kamatkörnyezettel. Nem fecsérelt több szót a kormány és a jegybank közötti csatározásokra.

„Rohamléptekkel közeledünk az energiai függetlenség felé”

– toldotta meg mondandóját, utalva arra, hogy milyen napelem-beruházások történtek, illetve hogy az MVM bevásárolta magát a világ egyik legnagyobb földgázlelőhelyébe. A turizmus szárnyalására pedig azt hozta fel példának, hogy „a visszavett” Ferihegyen megint sok turista fordul meg, adatai szerint idén 17,5 millió utast fognak regisztrálni, ami új rekord.

Beszédében méltatta az árvízi védekezést, felsorolt több árvízvédelmi beruházást, majd néhány oktatási beruházásról is megemlékezett, amiket a parlament tavaszi ülésszaka óta fejeztek be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!