2p

Sőt, a börtönök zsúfoltságán is enyhítettek az intézkedésssel.

Az ATV Híradó kérdezte meg a Belügyminisztériumtól, hogy miért is engedték szabadon a magyar hatóságok az elfogott külföldi embercsempészek 90 százalékát, összesen 2290 elítéltet egy év alatt.

"A magyar jog szerint az embercsempészet legenyhébb esetben is egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, míg súlyosabb esetekben, például haszonszerzés céljából vagy bűnszervezetben való elkövetés esetén, akár nyolc-tíz év szabadságvesztés is kiszabható. Azonban az új szabályozás alapján az elengedett külföldi embercsempészeknek mindössze 72 óra áll rendelkezésre, hogy elhagyják Magyarország területét"

- írják arról, ez egyéb problémák mellett miért is diszkriminatív a magyar állampolgárokkal szemben, akik hasonló bűncselekmények elkövetése miatt hosszú börtönbüntetésekkel kell szembenézzenek.

A Belügyminisztérium a döntés indoklásában azt írta, hogy

"a külföldi embercsempészek fogva tartása milliárdos költségekkel járna, és csökkent a börtönök zsúfoltsága is".

Pintér Sándor minisztériuma azt pedig a hatékonyság jeleként értékelte, hogy az elengedett elítélt bűnözők közül csak 16-ot fogtak el újra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!