2p

Kiterjedt cégháló kulcsembere volt Sulyok Tamás abban az időben, amikor a DK által feltárt földügyek is zajlottak.

Megfosztási eljárást kezdeményezett Sulyok Tamással szemben a DK, mert állítása szerint a mai köztársasági elnök évtizedekkel ezelőtt, ügyvédként Szeged környéki földmutyihoz asszisztált – idézi fel tényfeltáró írásában a hvg360°. A párt állítja, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy Sulyok a 2000-es évtized elején ügyvédként ellenjegyzett olyan szerződéseket, amelyek révén strómanokon keresztül osztrák tulajdonba kerülhetett volna több mint száz hektár termőföld.

Sulyok Tamás, köztársasági elnöknek, néha el kell a védelem
Sulyok Tamás, köztársasági elnöknek, néha el kell a védelem
Fotó: Facebook/Sulyok Tamás

A nemzeti egységet megtestesíteni hivatott államfőtől nem csak a hamisnak bizonyult családi legendáriuma kapcsán várna részletesebb magyarázatot a közvélemény annál, mint amit a Sándor-palota közleménye állít, hogy Sulyok világéletében törvénykövető ember volt – teszi hozzá a hvg360°. Ha konkrét jogszabálysértésre utaló nyomok nem is lelhetők fel, érdekes részletek akkor is felfedezhetők Sulyok „előéletéből”, ha valaki az elnök céges múltjában kezd el kotorászni.

2000 és 2014 között Sulyok az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulja volt. Arról, hogy miért épp ő nyerte el ezt a tisztséget, beiktatásakor a Népszavának azt mondta, nem ismeri az okát, az mindenesetre jól dokumentálható tény, hogy ügyvédi tevékenysége során sok osztrák céggel volt kapcsolata. A HVG kutakodásaiból pedig az is kiderül, hogy ez a kapcsolódás nem korlátozódott az államfő hajdani ügyvédi tevékenységére: cégtulajdonosi múltjában is fel-felbukkannak Ausztriába vezető szálak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!