3p

A március 5-én hivatalba lépett új köztársasági elnököt Sulyok Tamást vasárnap ünnepélyesen is beiktatták a Budai Várban a Szent György téren.

A ceremónia a díszzászlóalj és a gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály katonai tiszteletadásával kezdődött, majd a történelmi zászlók bevonulása és a történelmi egyházak áldása után Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédével zárult – jelentette többek között a 24.hu.

Sulyok Tamás új köztársasági elnöknek számos kérdéssel szembe kell néznie. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Sulyok Tamás új köztársasági elnöknek számos kérdéssel szembe kell néznie. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Sulyok arról beszélt, hogy ha a sors szolgálatra hívja, az elől nem szabad kitérnie. A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetésnek tartja és elnökként a magyar emberek méltóságának védelmezője kíván lenni. Jogász és az is marad, elnöksége során a közjog talaján kíván állni. Szerinte az elnök feladata, hogy államunkat az alaptörvény által meghatározott jogkörben képviselje. A jogállam szót ő úgy érti, hogy az állam egész működése a jognak van alávetve. Kiemelten fontos számára a szomszédjainkkal, regionális partnereinkkel való jó kapcsolat, valamint az együttműködés a visegrádi országokkal. Együttműködésre törekszik a világ minden nemzetével.

Hazánk megkérdőjelezhetetlenül a nyugat része, mégpedig tudatos elhatározással vált azzá. Európaiságunk Szent István döntése, amelyet nemzedékek sora erősít meg. A magyar nemcsak földrajzi, szellemi értelemben is európai és összeforr vele, nem olvad bele.

A megmaradás nemzeteként, annyi balszerencse közt megharcolt örökségként tekintünk oszthatatlan szuverenitásunkra. Első kötelességünk minden erőnket, tehetségünket arra fordítani, hogy Magyarország magyar ország maradjon.

Sulyok Tamás új köztársasági elnök európaiságot is ígér. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Sulyok Tamás új köztársasági elnök európaiságot is ígér. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szerinte az államnak szolgálnia kell az embereit, de az állam sem működik hibátlanul, ebben segít a jog. Ha az állam büszke az erényeire, a hibáit is vállalnia kell. Bizalom nélkül nincs működőképes állam, gazdaság és jog sem. Arra fog törekedni, hogy a kölcsönös érdeklődést, megértést és meghallgatást erősítse a gyanakvás helyett és a tiszteletet biztosítsa a gyalázkodást helyett. Azért fog dolgozni, hogy mi, magyarok büszkék lehessünk majd történelmünk előttünk álló 21. századi fejezeteire is. Az alaptörvény által számára biztosított keretben, minden erővel szolgálni fogja a hazát és a nemzetet.

Az előző köztársasági elnök Novák Katalin a kegyelmi botrány miatt mondott le. Az új köztársasági elnök egyik első intézkedése volt, hogy aláírta Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyásáról szóló parlamenti döntést.

A DK a kegyelmi ügyek nyilvánosságát követeli az új köztársasági elnöktől

A Demokratikus Koalíció sajtóközleménye szerint a pedofilsegítő K. Endre kiengedése után az országnak joga van tudni, hogy kiknek adott még kegyelmet az Orbán-rendszer! Azt követeljük a kegyelmi ügyekben átláthatóságot ígérő Sulyok Tamás köztársasági elnöktől, hogy hozza nyilvánosságra az Orbán-rendszer összes eddigi elnöki kegyelmének részleteit! A DK frakciója törvényjavaslatot nyújtott be azért, hogy kiderüljön az igazság - tette hozzá az ellenzéki párt.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!