1p

A kormánypárt színeiben Cégénydányádát vezető polgármester lemondott, majd hiába indult függetlenként, alulmaradt a szintén párton kívüli másik jelölttel szemben.

A független Károly Lászlót választották a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányád polgármesterévé a vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson – tette közzé honlapján a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.

A voksolást azért kellett megtartani, mert a községet 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondott tisztségéről. Az időközi választáson az immár függetlenként induló korábbi polgármester 171, míg kihívója, Károly László 226 szavazatot szerzett.

A névjegyzékben szereplő 523 választópolgárból 403-an jelentek meg az urnáknál, érvényesen 397-en szavaztak.

A Fehérgyarmathoz közeli településen vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!