5p

A Fidesz budapesti választókerületek átrajzolására tett javaslata heves ellenzéki reakciókat váltott ki, a politikusok a választási folyamat tisztaságát féltik.

A budapesti választókerületek átrajzolására vonatkozó javaslat nagy felháborodást váltott ki az ellenzéki politikusok körében. A tervezet szerint a jelenlegi 18 egyéni választókerület helyett 16 maradna, ami a főváros parlamenti képviseletének csökkenését eredményezné. Hétfő délután, kedd délelőttre hívták össze a KDNP-s Vejkey Imre vezette parlamenti igazságügyi bizottságot, amelynek ülésén a választási törvény módosítása is napirendre került.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerint a Fidesz lépése egyértelműen politikai célt szolgál: „Miből lehet tudni, hogy hamarosan választás lesz Magyarországon? Hát onnan, hogy a Fidesz megint módosítani akarja a választási szabályokat.” Karácsony hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben „minden választás előtt buherált valamit a szabályokon, hogy saját magának kedvezzen és megpuccsolja a választási akaratot”. Szerinte a választókerületek csökkentésével „a nemzet fővárosa a népességbeli arányához képest jóval kisebb súllyal lesz majd képviselve a parlamentben”, ezzel a Fidesz „bosszút áll” a fővároson az előző választási eredmények miatt.

Hadházy Ákos, Zugló független országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet: „Hát elkezdődött (pedig még csak 2024 novembere van!) A ma megismert javaslattal Magyarországon megszűnik a titkos szavazás a választásokon!” Kiemelte, hogy a Fidesz állandóan módosítja a játékszabályokat, és „nem csak a maguk érdekei szerint alakítják például a választási rendszert, de gyakorlatilag legalizálják a csalásokat is”. Hadházy a javaslat egyik részletét emelte ki: „a szavazólapot nem kell borítékba helyezni”, amely szerinte a nyílt szavazás bevezetését jelenti. „Képzeljük el a választást ezután egy 500 lelkes faluban! A polgármester embere ott ül a szavazatszámláló bizottságban, és konkrétan megnézi, ki hogyan szavazott.” 

Gyurcsány Ferenc szerint is atombombáról van szó
Gyurcsány Ferenc szerint is atombombáról van szó
Fotó: MTI

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szintén kemény szavakkal illette a tervezetet. „A Fidesz választási atombombát kíván ledobni Budapestre” – mondta, hozzátéve, hogy a javaslatot „a Fidesztől megszokott, sunyi módon” nyújtották be. Gyurcsány szerint a törvénymódosítás célja, hogy „a Fidesz és Orbán számára bevehetetlennek tűnő Budapest politikai erejét gyengíteni, megtörni akarják”.

Kijelentette, hogy „a budapestiek többsége a pokolba kívánja ezt a hatalmat,” és hangsúlyozta, hogy „lehet manipulálni, lehet csalni, de vereségre van ítélve a Fidesz Budapesten”.

Szabó Tímea, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője, a Párbeszéd – Zöldek elnökségi tagja, szintén hevesen reagált: „Tegnap este 11-kor (!) kaptuk kézhez a választási törvény legújabb, 60 oldalas fideszes módosítását, amit ma délelőtt 11-kor (!) tárgyal a bizottság! Durva bosszú készül Budapest ellen!” Szabó kiemelte, hogy a javaslat „18-ról 16-ra csökkenti a budapesti körzetek számát, így a főváros közel 2 milliós lakossága durván alul lesz reprezentálva a parlamentben”. A politikus szerint ez „teljes gerrymandering”, amely a választókerületek szándékos, politikai előny megszerzésére irányuló átrajzolását jelenti. Bírálta a benyújtás módját is:

„Ráadásul ahhoz sem volt bátorságuk ezeknek a gerinctelen diktátoroknak, hogy normál menetben nyújtsák be a módosítást: az Igazságügyi bizottság adja be a kormány helyett. Utolsó, gyáva népség.”

 „Egy tisztességes demokráciában nem kiszivárgott dokumentumból tudjuk meg, mi helyiek, hogy hogyan fog kinézni 2026-ban az a választókerület, amit képviselek!” – magyarázta Jámbor András országgyűlési képviselő, aki úgy számol, hogy az új körzetekkel „2-vel több képviselői helyet szerzett volna a Fidesz 2022-ben, a választáson!” Felvetette: „miért kavarja meg a Fidesz az állampolgárokat, miért nem bővítik csak egyszerűen a kisebb választókerületeket?” Jámbor szerint a választókerületek átrajzolása megnehezíti az ellenzék dolgát, de hozzátette: „Akkor itt harcoljuk ki a rendszerváltást!”.

Magyar Péter egy friss Facebook-bejegyzése egyik bekezdésében így fogalmazott:

„A Fidesz hatalma megtartása érdekében teljesen átrajzolná a vàlasztási körzeteket és hogy bent tartsa az Országgyűlésben a számára fontos ellenzéki pártokat, a bejutási küszöböt is lejjebb szállítaná.”

Utóbbira, azaz az ötszázalékos küszöb csökkentésére azonban a tervezet eddig nyilvánosságra került részletei nem utalnak egy szóval sem, azonban nem zárható ki, hogy a törvényjavaslat vitája során egy módosító javaslat formájában előkerül. A közvélemény-kutatások szerint ugyanis csak a Fidesznek és a Tisza Pártnak biztos a parlamenti helye, a Mi Hazánkat és a Demokratikus Koalíciót csak hibahatáron belül mérik a parlamenti küszöb fölé, míg a többi politikai formáció pillanatnyilag elmaradna az ötszázalékos listás eredménytől.

Kunhalmi Ágnes, aki szintén Budapesten nyert egyéni mandátumot az MSZP színeiben, közleményében elfogadhatatlannak nevezte a módosítás minden elemét, a végrehajtás módját, a teljes titokban előkészített változtatást is. Úgy véli, ez arról szól, hogy „a tisztességes megélhetésért, a normális fizetésekért, a tanárokért, az orvosokért, az ápolókért, a közlekedésben dolgozókért, a tisztességes magyarokért dolgozó képviselőket kiszorítsák az Országgyűlésből”. Az ellenzéki képviselő közleményében úgy fogalmazott,

„ez nem csak választási matek, ez a valódi képviselet ellehetetlenítése”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!