3p

Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Budapesten szombatra virradóan tetőzik majd a Duna a rakpart szintjét némileg meghaladó, az elsőfokú árvízvédelmi szint feletti vízállással. A vízügyi szakemberek a legfrissebb adatok alapján Nagybajcsnál korábbi, csütörtök hajnali tetőzésre számítanak, harmadfokot meghaladó vízszinttel.

A Duna felső vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában már nem esett számottevő csapadék, és a hétvégéig nem is várható utánpótlás. A szerda reggeli előrejelzések szerint a hazai szakaszon a Duna Nagybajcsnál 640 centiméter körül, a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik csütörtök délelőtt - számolt be róla az MTI. 

Kilépett medréből a Duna a bajorországi Regensburgban 2024. június 4-én.
Kilépett medréből a Duna a bajorországi Regensburgban 2024. június 4-én.
Fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna

Az árvíz nagy területen önt el növényzettel borított ártereket, hullámtereket. A növényzet a tavaszi burjánzása legerősebb időszakában van, ilyenkor sokkal nagyobb a terület ellenállása az árvíz levonulásával szemben, emiatt az érkező víz magasabb szinten és lassabban képes áthatolni ezeken a területeken.

Ennek a jelenségnek vagyunk tanúi a Szigetközben, hiszen ez a Duna legnagyobb belső deltája, amelyet nagyon sűrű növényzet borít. Ez a vegetáció is indokolja, hogy itt a legmagasabb készültségre számítanak - írták.

Az OVF tudatta azt is, hogy a Duna Szigetköz alatti szakaszán az árhullám a vízvisszatartó hatás miatt kicsit alacsonyabbá, viszont tartósabbá válik, így Budapesten péntek éjjel, szombat reggel várható a tetőzés az alsó rakpart szintjét meghaladó vízállással, első fok feletti értékkel, ami a rakpart lezárásával jár majd.

Baján a folyó várhatóan jövő hétfőn tetőzik a másodfokú szint alatt, az árhullám a jövő hét közepén hagyja el az országot.

A fokozottan megerősített vízügyi őrszolgálat folyamatosan figyeli a Dunát, a változó helyzethez alkalmazkodva, felkészülten végzik az árvízi védekezést, a szakemberek a nap 24 órájában követik az adatokat - ismertette az OVF.

A dunai árvízzel egy időben árhullám van a Murán is, Letenyénél másodfok körüli tetőzésre számítanak a vízügyi szakemberek. A Rábán Körmendnél a másodfokot meghaladó, Győrben pedig az elsőfokú szintet átlépő vízállás várható. A Tarna Tarnaörsnél jelenleg a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladóan tetőzik - olvasható a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!