2p

Elkészült a Fidesz Magyar Polgári Szövetség tavalyi, 2025-ös pénzügyi beszámolója, amit a Magyar Közlöny hivatalos értesítőjében tettek közzé hétfő este.

Bár az adományok összege a korábbiakhoz képest meglehetősen lecsökkent, csak 281 millió forintot kalapoztak össze tavaly, míg 2024-ben még több mint 760 milliót kaptak az adományozóktól – számol be róla a Telex.

A párt összes bevétele 9 057 778 711 forint volt, kiadásaik pedig 7 557 594 690 forintot tettek ki. Így tehát hosszú évek után a Fidesz most először pluszos eredménnyel zárta az évet: mintegy 1,5 milliárd forint maradt a pártkasszában. A központi költségvetésből 1,014 milliárd forintot kapott a Fidesz, a parlamenti képviselőcsoportjuknak pedig 7,35 milliárd forint jutott. A párttagok tagdíjaiból 321,48 millió forint folyt be. 

A Magyar Közlönyben emellett megjelentek a határozatok azzal kapcsolatban, hogy milyen szervezeteket és ügyeket vizsgál felül a Tisza-kormány. A listáról ebben a cikkben olvashatnak:

Noha az adományok összértéke csökkent, a nagy összegű adományozók maradtak. A legtöbb hozzájárulás tavaly is Fockter Vilmostól származott, aki 10 millió forintot adott a Fidesznek, de bőven akadnak 4, 5 vagy 6 milliós adományok is, köztük számos fideszes politikussal:

  • Ágh Péter, 6 650 000 forintot,
  • V. Németh Zsolt 6 635 000 forintot,
  • Nagy Sándor Bálint 6 600 000 forintot,
  • Barcza Attila 5 800 000 forintot,
  • Vinnai Győző pedig 5 786 000 forintot adományozott.

A kiadási tételek között a legnagyobb tételnek a „Politikai tevékenység kiadása” kategória számít, ami 4,3 milliárdot tesz ki. Működési kiadásokra 2,6 milliárdot költöttek, eszközbeszerzésekre pedig 532 milliót. „Egyéb szervezeteknek” is nyújtott támogatást a Fidesz, a beszámoló szerint 50 millió forint értékben.

A pártok bevételei négy fő forrásból jönnek össze:

  • a legstabilabb és legfontosabb pénzügyi forrás a költségvetésről szóló törvényben meghatározott állami támogatás, amely a választáson egy százalék fölött teljesítő pártoknak jár. Ennek a mértékét minden választás után a következő négy évre határozzák meg.
  • A parlamenti frakciók a képviselői létszám alapján kapnak havi támogatást, amit továbbadhatnak a pártnak.
  • További bevételt jelentenek a tagdíjak és
  • az egyéb hozzájárulások, támogatások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!