4p

Elkészült az a tervezet, amely 2,6 milliárd rubeles extra bevételt hozhat az orosz költségvetésnek. 

  • A harkivi fronton az ukrán hadsereg nem hivatalos bloggerinformációk szerint ellentámadást indíthatott Vovcsanszk városában a Vovcsa folyótól északra lévő hídfőjéből. Kihasználhatják, hogy az amerikai engedély után az orosz–ukrán határ mindkét oldalán támadhatják az orosz utánpótlási vonalakat.
  • Ezt megelőzően a harcoló felek felváltva lerombolták a Vovcsa folyó hídjait. Az uráknok azért, hogy megakadályozzák az Ukrajnába betört orosz csapatok további előrenyomulását, az oroszok azért, hogy elejét vegyék az ukrán ellentámadásoknak. Az eredmény az lett, hogy az oroszok elakadtak Vovcsanszkban, ahol egy szakaszon elérték a folyó északi partját. Az ukrán hadsereg beszámolói szerint a város 70 százalékát tartják az ellenőrzésük alatt. 

  • A nyugati kormányok diplomáciai és hírszerzési információik alapján vélhetően arra a következtetésre jutottak, hogy a Kreml nem akarja tovább szélesíteni a konfliktust, amit az Ukrajna elleni háborúval keltett – mondta Rupert Jones dandártábornok a brit hadsereg egyik volt vezető beosztású parancsnoka. Ezért úgy érzik, van némi mozgásterük, bár véleménye szerint még mindig túl óvatosan lépnek fel az orosz vezetéssel szemben (azzal, hogy korlátozzák a nyugati fegyverek bevetését orosz területen).
  • A moszkvai pénzügyminisztérium benyújtotta a Duma elé pénzügyi reformtervét. Ha elfogadják az új törvényt, az évi 2,6 ezer milliárd rubel - több mint 10 ezer milliárd forint - extra bevételt hozhat a költségvetésnek. A javaslat ötkulcsos progresszív személyi jövedelemadó-rendszert tartalmaz a korábbinál alacsonyabb jövedelemküszöbbel a második szint belépése esetén. A kulcsok 13, 15, 18, 20 és 22 százalék. A 300 ezer forintnak megfelelő átlagkereset esetén maradna a 13 százalékos kulcs. A leggazdagabbakat érintő ingatlan- és tőkejövedelmek adója nem nőne. A vállalati nyereségadó kulcsát 20-ról 25 százalékra emelnék.

Sok pénzre van szüksége Moszkvának
Sok pénzre van szüksége Moszkvának
Fotó: Depositphotos

  • Az orosz állami „emberjogi tanács” vezetője Valerij Fagyejev kifogásolta, hogy a Yandex Alisa és a Vkontakte Marusia chatbotjai nem válaszolnak, ha az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseket tesznek fel nekik. Megkérdezte a cégek illetéseit, miért nem tájékoztatják például a bucsai mészárlással kapcsolatban a hivatalos orosz álláspontról a kérdezőket. Azt a választ kapta, hogy hazudni nem akartak, a helyes válasz megadása esetén viszont betiltanák a chatbotokat és elítélnék fejlesztőiket. Így „jobb a békesség” alapon nem mondanak semmit.
  • Amszterdamban oroszországi politikai foglyokat bemutató kiállítás nyílt. Az „Orosz ellenállás arcai” című tárlat 16 politikus, aktivista, művész és közszereplő történetét tárja a nézők elő. A szervezők tudják, hogy több százan lehetnek a politikai elítéltek, kiállításukkal csak keresztmetszetet akarnak adni a meghurcolt emberekről.
  • Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy az állami Rosztelekom felvásárolja a finn Nokia 49 százalékos részesedését közös cégükben, az RTC – Network Technologiesben. A vállalkozást 2018-ban indították egyebek mellett az 5G-s mobiltávközlési technológia fejlesztésére.
  • Botrányt kavart két orosz televíziós személyiség európai turnéjának első állomása Amszterdamban. Az apolitikusnak reklámozott eseményen Vlagyimir Pozner, és Ivan Urgant lépett fel, akiket a show-t bírálók propagandistának tartanak. A kritikusok szerint a szervezők a Zurichet, Berlint és Frankfurtot is érintő fellépéssorozattal jó keresethez juttatják Poznert és Urgant, amivel „hátba szúrják” a nyugatra menekült ukrán közösséget.

Források: Guardian, BBC, Moscow Times, Times Radio

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!