3p

A már megválasztott képviselők közül 38 a szélsőjobb jelölte volt. Tiltakozások bontakoztak ki a szélsőjobb előretörése ellen. 

A választókerületekből még mindig érkeznek a számlálások végeredményei, így az első fordulóban 65 képviselőt választottak meg, ami magas szám — jelentette a The Guardian. Ezek között 38 képviselő a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés és Eric Ciotti Les Républicain (Köztársaságiak) szövetségének győztes jelöltje. Ez a szám több mint kétszerese annak, mint amire Marine Le Pen számított. A baloldali szövetségből 21 képviselőt választottak meg az első fordulóban, ebből kettőt Emmanuel Macron centrista csoportosulása.

Marine Le Pen pártjának első fordulós győzelmére árnyak vetülnek
Marine Le Pen pártjának első fordulós győzelmére árnyak vetülnek
Fotó: X/Marine Le Pen

A választókerületek többsége második fordulós visszavágóra számíthat.

  • Az Ipsos közvélemény-kutató becslése szerint a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés és szövetségesei a szavazatok 33,2 százalékával az élen állnak.
  • A becslések szerint a baloldali Új Népfront 28,1 százalékot, Emmanuel Macron szövetségesei, az Együtt pedig 21 százalékot kapott.
  • Mindazonáltal az első fordulóra vonatkozó nemzeti becslések nem feltétlenül tükrözik az országgyűlési képviselői helyek végső megoszlását, amely a választókerületek versenyétől függ.
  • A részvétel nagyon magas volt, az Ipsos becslései szerint a szavazásra jogosultak 65,8 százaléka szavazott.
  • Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés képviselője a szavazás zárása után kijelentette, hogy a franciák „egyértelműen kimutatták a szavazáson vágyukat, hogy új lapot nyissanak Macron lenéző és romboló [elnökségének] hét éve után”.
  • Európa szélsőjobboldali képviselői gratuláltak a Nemzeti Tömörülésnek.
  • Az este folyamán egyre nagyobb nyomás nehezedett a baloldali és a centrista figurák részéről a taktikai szavazásra a jövő vasárnapi második fordulóban.
  • Több ezren vettek részt a szélsőjobb elleni utcai demonstrációkon.
  • Macron írásbeli nyilatkozatában felszólította a választókat, hogy „egyértelműen a republikánus és demokratikus” jelöltek mögé álljanak a választás következő fordulójában.
  • Gabriel Attal miniszterelnök - és Macron szövetségese - szerint egyetlen szavazat sem juthat majd a Nemzeti Tömörülésnek.
  • Attalnak hétfőn reggel kellett volna aláírnia a munkanélküli segélyek új korlátait bevezető rendeletet – amit a szélsőjobb és a baloldal is támadott –, de úgy döntött, hogy felfüggeszti a rendelkezést.

Tüntetés Párizs ikonikus terén

Több ezer ember gyűlt össze vasárnap későn a párizsi Köztársaság terén, a Place de la République-nál  – a tüntetések és egyéb tömeges összejövetelek történelmi központjában –, hogy tiltakozzanak a parlamenti választások első fordulójában a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés által előreláthatólag megnyert hatalmas eredmények ellen —- számolt be róla a France 24 munkatársa olyan szlogeneket hallva, mint a „fasiszták kifelé.” A tüntetők többsége fiatal volt.

Place de la République, la France des Lumières est debout contre la peste brune.
Le contraste est saisissant.
@LucAuffret pic.twitter.com/saa5d1J1aP

— Marcel (@realmarcel1) June 30, 2024

Egy 18 éves nő, akivel a tudósító beszélt, és aki most szavazott először, elmondta, hogy mélyen csalódott az eredmények miatt, és „ajtótól ajtóig járna”, hogy meggyőzze az embereket, hogy szavazzanak a második fordulóban, különben „olyan Franciaországban élhetünk, amely nem az a Franciaország, amelyben élni szeretnék.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!