3p

Az ostromlott városból több száz civilt, köztük 15 gyermeket nem tudtak kimenekíteni.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök haditanácsot hívott össze csütörtökön Kijevben, hogy megvitassák a Donyeck megyei Bahmut és a tőle mintegy 15 kilométere fekvő Szoledar városok körül kialakult helyzetet. „Megbeszéltük a front főbb irányaiban kialakult helyzetet. Különös figyelmet fordítottunk a bahmuti és a szoledari harcokra” – írta Zelenszkij a Facebookon. Kiemelte, hogy az említett városokat védő ukrán alakulatokat folyamatosan ellátják lőszerutánpótlással és „minden mással, ami szükséges”. Az elnök tájékoztatása szerint szót ejtettek az ukrán hadsereg megerősítéséről a partnerországoktól kapott felszerelésekkel és fegyverekkel.
  • Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy a nap folyamán az orosz erők 91 alkalommal lőtték Szoledart, és közölte, hogy több mint száz orosz katona halt meg a városért folyó harcokban. „Szoledarban folynak a harcok, az ellenség oda összpontosította fő erőfeszítéseit, beleértve a Wagner csoport legképzettebb katonáit és más alakulatokat. Rakétaegységünk és tüzérségünk azonban arra összpontosította erőfeszítéseit, hogy amennyire csak lehet, kiszorítsa az ellenséget” – fogalmazott a szóvivő.
  • Az ukrán hadsereg tagadta, hogy az orosz erők bekerítették és elfoglalták volna Szoledart. Az ukrán erők „kitartanak”, miközben a „heves harcok” folytatódnak a városban – mondta csütörtökön Hanna Maliar, Ukrajna védelmi miniszterhelyettese. Az ukrán hadsereg azt állította, hogy erői több mint 100 orosz katonát öltek meg egyetlen csapásban Szoledarban, míg Volodimir Zelenszkij korábban cáfolta Oroszország azon állításait, hogy a támadók elfoglalták volna a várost, és azt mondta, hogy a harcok folynak.

Bahmutot és Szoledart ostromolják az oroszok. Fotó: Volodimir Zelenszkij / Facebook
Bahmutot és Szoledart ostromolják az oroszok. Fotó: Volodimir Zelenszkij / Facebook

  • Civilek százai rekedtek Szoledarban – közölték ukrán illetékesek, miközben véres harcok folynak a nagyrészt lerombolt sóbányászváros felett. Pavlo Kirilenko, Donyeck kormányzója az ukrán állami tévének azt mondta, hogy 559 civil maradt Szoledarban, köztük 15 gyerek, és nem tudták őket kimenekíteni.
  • Az orosz Wagner zsoldoscsapat vezetője, Jevgenyij Prigozsin azt állította, hogy csapatai megtalálták a Kelet-Ukrajnában eltűnt két brit önkéntes segélyszervezeti munkás egyikének holttestét. A Telegram csatornáján szerdán későn közzétett nyilatkozatában Prigozsin nem említette a halott férfi nevét, de azt mondta, mindkét brithez tartozó dokumentumokat találtak a holttestnél.

(MTI, The Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!