Ugyanekkor Mehdi Tabatabei, az iráni elnöki hivatal kommunikációs irodavezetője leszögezte azt is, hogy a szorost Irán csak akkor nyitja meg, ha a tranzitdíj bevételeiből az országot kártalaníthatják a háborúban elszenvedett veszteségekért.
A Gárdához köthető Fársz iráni hírügynökség vasárnap arról számolt be, hogy az utóbbi 24 órában 15 hajó haladt át a szoroson, hozzátéve, hogy a forgalom mértéke a területen a háború óta 90 százalékkal csökkent.
Mindeközben hétfőre virradóra újabb támadásokat jelentettek Iránból: a Nour News hírügynökség úgy tudja, legkevesebb 13 halálos áldozata van a Teheránhoz közeli Eszlamsahr városának egyik lakóépületét érő légicsapásnak. A Fársz hírügynökség szerint az észak-iráni Komban történt műveletnek pedig legkevesebb öt halálos áldozata van.
A Mehr hírügynökség azt közölte, légicsapás érte a főváros, Teherán keleti részét is, hozzátéve, hogy a támadásban heten meghaltak és négy sebesültről is tudni.
(MTI)

