Harris a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott, egyes részleteiben szombaton ismertetett interjúban úgy fogalmazott: biztos abban, hogy unokahúgai életében lesz női elnöke az Egyesült Államoknak.
Arra a kérdésre, hogy ez ő lesz-e, Kamala Harris úgy válaszolt, hogy lehetséges. Hozzátette ugyanakkor, hogy még nem hozott végleges döntést erről. Megismételte azonban a könyvében is szereplő kifejezést, amely szerint még nem végzett politikai pályafutásával.
„Egész életemet, pályafutásomat a szolgálatnak szenteltem, és sok módon lehet szolgálni, de még nem döntöttem el, hogy mit fogok tenni a jövőben” - fogalmazott a politikus, aki Joe Biden előző demokrata párti amerikai elnök alelnöke volt, és Biden visszalépése után indult a tavalyi elnökválasztáson, amely a republikánus jelenlegi elnök, Donald Trump győzelmével végződött.
(MTI)
