4p

Nagy valószínűséggel az orosz csapatoknak sikerült elfoglalniuk Szoledar városát, ami az őszi csúfos vereségek és az utóbbi két hónap állóháborúját követően az első sikerük lenne. A nyugati kommentárok szerint az ukrán hadseregnek szüksége van harckocsikra, és a politikusok hajlanak arra, hogy Zelenszkij kérésének megfelelően ilyen fegyvereket is adjanak. Szerda reggeli háborús összefoglaló.

  • Az orosz Wagner zsoldoscsoport vezetője azt állította, hogy csapatai befejezték az ukrán Szoledar város átvételét, ami, ha beigazolódik, Moszkva első nagy harctéri sikere lesz tavaly nyár óta. "A Wagner egységek ellenőrzésük alá vonták Soledar egész területét" - mondta Jevgenyij Prigozsin a Telegram csatornáján kedden későn közzétett hangüzenetben. A hatalmas sóbányáknak otthont adó Soledar szimbolikus, katonai és kereskedelmi értékkel bír Oroszország számára.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök köszönetet mondott Soledar „hősies” védőinek, de keddi éjszakai beszédében nem közölt tájékoztatást a katonai helyzetről.
  • Az orosz erők harckocsi-, aknavető- és tüzérségi támadást intéztek Avdiivkára – áll az ukrán fegyveres erők közleményében. A város Bahmuttól délre, Donyeck városától nem messze található.

Csökken az orosz rakéta és tüzérségi támadások intenzitása, de továbbra is veszélyeztetettek a pogári célpontok. Fotó: MTI / EPA / Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat
Csökken az orosz rakéta és tüzérségi támadások intenzitása, de továbbra is veszélyeztetettek a pogári célpontok. Fotó: MTI / EPA / Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat

  • Amerikai és ukrán tisztviselők szerint az orosz tüzérségi támadások Ukrajnában drámaian csökkentek a háborús csúcshoz képest, egyes helyeken akár 75 százalékkal is. Az ágyúzások számának csökkenése újabb bizonyítéka Oroszország egyre gyengébb pozíciójának a csatatéren közel egy évvel az inváziója után – mondták tisztviselők a CNN-nek.
  • Nyugati tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy Ukrajna nem tud majd jelentős mennyiségű területet visszavenni Oroszországtól a katonai képesség növelése nélkül, beleértve a harckocsikat és a páncélozott járműveket. Az orosz és az ukrán erők jelenleg túl közel állnak egymáshoz ahhoz, hogy az ukránok komoly offenzívát indíthassanak - mondta kedden egy nyugati illetékes. Azt mondták, hogy az ukránok által többször említett 300 harckocsi igénylése reális annak érdekében, hogy a sikeres ellentámadáshoz szükséges erőtömeg létrehozzák.

  • Némi segítséget jelenthet az ukrán hadsereg számára, hogy az apadó lőszerkészleteit Pakisztnból érkező szállítmánnyal töltheti fel. Az ázsiai országból sajtóbeszámolók szerint még ebben a hónapban 159 lőszerkonténer mennyiségű ellátmány érkezik. Az eszközök egy lengyelországi kikötőn keresztül jönnének, és a szállítmány tartalmaz majd 155 mm-es lövedékeket, M4A2, M82 hajtóanyag tölteteket és PDM biztosítékokat.
  • Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kedden bejelentette, hogy kormánya amerikai légvédelmi rendszert vásárol Ukrajnának. Az Egyesült Államokban épített légvédelmi rendszer értéke 406 millió kanadai dollár (302 millió USD) volt – mondta Anita Anand védelmi miniszter. „Kanada továbbra is kiáll az ukrán nép mellett, amikor Oroszország törvénytelen és indokolatlan inváziója ellen harcol” – mondta Anand.
  • Az ukrán csapatok a jövő héten kezdik a Patriot rakétarendszer kezelésére vonatkozó kiképzést az Egyesült Államokban – közölték amerikai tisztviselők. A képzési program az oklahomai Fort Sill-ben zajlik majd, és a program várhatóan „több hónapig” fog tartani. Zelenszkij decemberi amerikai látogatása során Joe Biden 1,85 milliárd dollár (1,54 milliárd GBP) új katonai segítséget jelentett be Kijevnek, ennek részeként egy Patriot rakétaüteg rendszer szállítására is ígéretet tettek az amerikaiak. Az Egyesült Államok állítólag azt is fontolgatja, hogy Stryker páncélozott harcjárműveket küld Ukrajnába. A lépést a jövő héten jelenthetik be, de végleges döntés még nem született – jelentette a Politico két, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!