6p

A háború 301. napján elesett a százezredik orosz katona is.

  • Washingtonba látogatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán. Ez az első külföldi útja az ukrajnai háború kezdete óta - írta közleményében a Fehér Ház. A Fehér Ház korábban bejelentette, hogy az elnök újabb komoly segélyt nyújt Ukrajnának. Nem hivatalos értesülések szerint az 1,8 milliárdos segély része lesz egy nagy hatótávolságú Patriot rakétarendszer.
  • Az ukrán elnök szerda reggel a Twitteren azt írta: már úton van Washington felé, hogy "megerősítse Ukrajna védelmi és ellenálló képességét".
  • Zelenszkij látogatása az amerikai és az ukrajnai vezető december 11-i telefonbeszélgetése során vetődött fel, és a Fehér Ház három nappal később már el is küldte a hivatalos meghívót. Az ukrán elnök pénteken fogadta el a meghívást, és a látogatást vasárnap erősítették meg - mondta el egy amerikai kormányzati forrás. Az út megszervezése biztonsági okokból teljes titokban zajlott. A jelenlegi az ukrán elnök második látogatása a Fehér Házban Biden beiktatása óta. Az amerikai elnök legutóbb 2021 nyarán fogadta az ukrán vezetőt.

Egyetemi kollégium gázvezetékét javítják a dél-ukrajnai Herszonban egy éjszakai orosz tüzérségi támadás után, 2022. december 21-én. Fotó: MTI/EPA/Maria Senovilla
Egyetemi kollégium gázvezetékét javítják a dél-ukrajnai Herszonban egy éjszakai orosz tüzérségi támadás után, 2022. december 21-én. Fotó: MTI/EPA/Maria Senovilla

  • Oroszország tovább növeli katonai potenciálját - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetői kollégiumának szerdai tanácskozásán. Leszögezte, hogy nincsenek korlátozások az orosz hadsereg finanszírozására vonatkozóan. Putyin szerint Oroszország folytatja nukleáris triádjának fejlesztését, amely szerinte az ország szuverenitása és területi integritása megőrzésének legfőbb garanciája. Elmondta, hogy hamarosan hadrendbe állítják a Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétát, valamint a jövő év elején a Cirkon hiperszonikus robotrepülőgépekkel felszerelt Admiral Gorskov fregattot. Fontosnak nevezte egyebek között a drónok alkalmazásának általánossá tételét és a pilóta nélküli eszközök egységes hálózatba való szervezését a mesterséges intelligencia alkalmazása mellett, valamint a korszerű csapásmérő eszközök arzenáljának bővítését.
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök hangsúlyozta, hogy továbbra is testvérinek tekinti az ukrán népet, és "közös tragédiának" nevezte, "ami történik". Hozzátette, hogy mindez nem Moszkva, hanem más országok politikájának eredménye. Kifejezte reményét a Kijevvel való konstruktív és értelmes tárgyalások iránt, amelyek belátható időn belül olyan eredményhez vezetnek, amely mindenki számára szavatolja az egyenlő biztonságot. A tanácskozáson Szergej Sojgu védelmi miniszter 2023 prioritását a "különleges hadműveletnek" a teljes befejezésig való folytatásában nevezte meg. "Annak érdekében folytatunk műveleteket, hogy megmentsük a lakosságot a népirtástól és a terrortól. Oroszország mindig nyitott a konstruktív béketárgyalásokra" - mondta.
  • Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy az ukrajnai konfliktus elhúzásával Oroszország meggyengítésére törekszik. A miniszter szerint az ukrajnai fegyverszállításokra 27 ország már 97 milliárd dollárt költött, és hogy az ukrán hadsereget félezer - köztük 70 katonai - műhold támogatja. Mint mondta, különös aggodalomra ad okot a NATO előretolt jelenlétének kiépítése Oroszország és Fehéroroszország határai közelében.
  • Sojgu javasolta az orosz fegyveres erők létszámának 1,5 millió, a szerződéses katonákénak pedig 670 ezer főre növelését. Utasítást adott arra, hogy a szerződésesek számát már az év végéig 521 ezerre növeljék. Kezdeményezte a sorkötelezettség alsó korhatárának 18-ról 21 évre, a felsőének pedig 27-ről 30 évre való emelését.
  • Ukrajnában az orosz invázió február 24-i kezdete óta az orosz megszálló hadsereg több mint százezer katonát veszített, míg a megsemmisített tankjainak száma meghaladta a háromezret.
  • Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara szerdán arról számolt be, hogy az elmúlt nap folyamán a megszállók hét harckocsit vesztettek el, az invázió kezdete óta pedig 3 002 tankot – közölte az ukrán Interfax. Az orosz megszálló hadsereg harci veszteségei az elmúlt nap folyamán mintegy 510 főt, az invázió kezdete óta pedig a százezer főt is meghaladták.
  • Az elmúlt nap folyamán Oroszország Ukrajnában öt páncélozott harcjárművet (AFV), 12 tüzérségi rendszert, két többszörös rakétakilövő rendszert, kilenc járművet (beleértve a tankokat üzemanyaggal) és egy egység speciális felszerelést veszített. Az ukrán hadsereg a nap folyamán lelőtt egy repülőgépet, egy helikoptert és nyolc pilóta nélküli légi járművet.
  • Összességében az invázió kezdete óta Oroszország Ukrajnában 5 979 harckocsit, mintegy 1 972 tüzérségi rendszert, 412 többszörösen indítható rakétarendszert, 212 légvédelmi rendszert, 4 608 járművet és harckocsit, 178 egységnyi speciális felszerelést és 16 hajót veszített. Megsemmisült mintegy 282 repülőgép és 267 helikopter, lelőtték a megszállók mintegy 1688 operatív-taktikai szintű pilóta nélküli légi járművét és 653 cirkálórakétáját.
  • Az orosz-kínai stratégiai együttműködésről és az ukrajnai konfliktusról is tárgyalt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Hszi Csin-ping kínai elnökkel szerdán Pekingben. Az orosz politikus közölte, a találkozón téma volt a két kormánypárt, a Kínai Kommunista Párt és az Egységes Oroszország közötti együttműködés is. A volt orosz elnök tárgyalópartnerének átadta a hivatalban lévő orosz államfő, Vlagyimir Putyin üzenetét: Medvegyev szerint Putyin az üzenetben méltatta "az orosz-kínai politikai párbeszéd és gyakorlati együttműködés példátlan szintjét". Hszi Csin-ping egyebek között azt hangoztatta, hogy az ukrajnai konfliktus elhúzódása egyik félnek sem előnyös. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint Hszi kifejezte Peking reményét, hogy az ukrajnai válságban minden fél észszerű magatartást, önmérsékletet tanúsít, és hogy politikai eszközökkel oldják meg a biztonsági aggályokat.
  • Orosz-kínai közös flottagyakorlatot tartanak december 21. és 27. között a Kelet-kínai-tengeren. A két ország légiereje a közelmúltban közös légi járőrözést hajtott végre a Japán-tenger és a Kelet-kínai-tenger felett.
  • Csehország szerdán megkapta az első Leopard páncélost Németországtól az Ukrajnának nyújtott segítségért cserébe. Csehország összesen tizennégy régebbi gyártású Leopard 2A4 tankot és egy Bpz3 Büffel páncélozott harckocsit kap Németországtól cserébe azért, hogy szovjet gyártmányú tankokkal segítette Ukrajnát az orosz hadsereggel szemben. A teljes szállítmány 2024 közepéig érkezik meg Csehországba. Csehország 4,5 milliárd cseh korona (74,79 milliárd forint) értékben szállított T-72-es tankokat és más nehézpáncélosokat Ukrajnának. A cserébe kapott Leopard tankok értéke 3,85 milliárd cseh korona (63,98 milliárd forint). Csehországon kívül Szlovákia és Szlovénia is számíthat Németország támogatására az Ukrajnának nyújtott segítségükért cserébe.

(MTI, Interfax, Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!