2p

Az intézkedést azzal indokolja, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importtilalmát, más országok viszont nem.

Több mint 80 ország importtermékeire vetett ki 10-12,5 százalékos vámokat Donald Trump pénteken. Az intézkedés éppen az előző, egységesen 10 százalékos vámok határideje után lépett érvénybe – írja a New York Times. Az új vámok alól kivételt képez az olaj és a gáz behozatala.

A Trump-adminisztráció indoklásában szerepel, hogy a vámokkal célzott országok nem tiltják a kényszermunkával előállított termékek behozatalát, vagy nem tartatják be az erre vonatkozó szabályozást. Az Európai Unió 2027 decemberétől lépteti életbe ezt a rendelkezést, a szintén vámokkal sújtott Kanadában viszont már hatályos a tiltás. Trump szerint azonban Kanada nem tartatja be hatékonyan a törvényt.

Az Egyesült Államokban az egyik legerősebb a kényszermunkával előállított termékek behozatalának tilalma, a szabályozás közel száz éve érvényben van. 2021-ben elfogadták azt a törvényt is, amely Kína Hszincsiang régiójából is tiltja az importot, ahol széles körben alkalmaznak kényszerített munkaerőt. 

A Georgetown jogi egyetem előadója, Peter Harrell a lapnak arról beszélt: a vámok nem a kényszermunka visszaszorításáról, hanem Trump gazdasági elméleteiről és nézeteiről szólnak. 

A New York Times arra számít, hogy a következő hetekben újabb vámokat vethet ki a Trump-adminisztráció az Európai Unió és 15 másik ország termékeire.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!