3p

A mázas cseréppel fedett gigacsűr a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új székhelye lesz.

A kormány már 2020-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé és kiemelten közérdekűvé nyilvánította a projektet – számol be róla az Átlátszó. Az ígéretek szerint egyszerre templomra, csűrre és palotára is hajazó épületet az állami támogatásokkal és ajándék ingatlanokkal kitömött Magyar Művészeti Akadémia építteti a Városliget szomszédságában.

A terevezett Magyar Építészeti Múzeum csűrje
A terevezett Magyar Építészeti Múzeum csűrje
Fotó: Átlátszó

Egy 2017-es kormányhatározat döntött arról, hogy az 1968-ban létrehozott, azóta állami fenntartásban lévő Magyar Építészeti Múzeum az MMA fenntartásában működik tovább Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM-MDK) néven. Erre a célra az MMA megkapta ajándékba az államtól a Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 9-11. szám alatt található, egykori BM-kórház ingatlanegyüttesét, amely 

„alkalmassá tehető az építészeti-építészettörténeti gyűjtemény és a műemléki tudományos gyűjtemények védelmére, szakszerű restaurálására, digitalizálására, feldolgozására, magyarországi és nemzetközi kiállításokra történő előkészítésére, kiállítások bemutatására, a gyűjtemény elhelyezéséhez hosszú távon szükséges raktározási infrastruktúra kialakítására, nyilvános kutatószolgálat működtetésére és az intézményt működtető, annak feladatait ellátó személyi állomány elhelyezésére”.

A Magyar Művészeti Akadémia 2021-ben bontásokat kezdett a Városligeti fasorban található telken: az egykori kórház szocializmus alatt épült ingatlanrészeit ledózerolták. Az MMA akkor azt nyilatkozta, hogy a lebontott épületek helyén egy mindenki által látogatható közpark, illetve egy, „a magyar építészetet hazai és nemzetközi szinten is méltó módon reprezentáló” kortárs épület születik majd a meghagyott régi épületek, az egykori Grünwald- és Herczel-szanatórium mellé/közé.

Nettó 3,4 milliárdért tervezik

A szervezet abban az évben ki is írt egy közbeszerzést a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új épületének terveire, de a 2022-ben lezárult tender után újabb kiírást javasolt a bírálóbizottság, mert „összességében nem tudott olyan pályaművet találni, amely alkalmas volna a közbeszerzési eljárás lefolytatása utáni továbbtervezésre”. Az MMA 2023 júniusában írta ki az újabb tervpályázatot, amelynek decemberben lett eredménye: a bírálók a BIVAK Studio Kft., illetve a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. közös pályaművét választották a legjobbnak.

„Az új főépület szimmetrikus, mint egy templom, titokzatos, mint egy csűr, ragyog, mint egy palota” – nyilatkozták a tervezők.

A páros a tervek elkészítését nettó 3,4 milliárd forintért vállalta. A Művészeti Akadémiának nincs ennyi pénze, de bíznak abban, hogy a kormány megtámogatja a beruházást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!