2p

Május végén kapja meg a tervezetet a Költségvetési Tanács.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is még a nyári szünet előtt elfogadja a parlament a következő évi költségvetést. Ennek menetrendjéről tudtunk meg részleteket.

Kovács Árpádék május végén kapják meg a 2019-es büdzsét
Kovács Árpádék május végén kapják meg a 2019-es büdzsét

Az előzetes tájékoztatás szerint a Költségvetési Tanács május végén kapja meg a kormánytól véleményezésre a tervezetet - mondta portálunknak Kovács Árpád, a testület elnöke. Ez azt jelenti, hogy a kormánynak előtte meg kell vitatnia és első körben jóvá kell hagynia az immár újra Pénzügyminisztériumként működő, költségvetésért felelős tárca által előterjesztett dokumentumot.

Vagyis a következő hetekben kellene erről tárgyalnia a még fel sem állt kormánynak. Az ütemezés szerint először május 7-8-án ülésezik az új parlament, vagyis az érdemi munka onnan kezdődik. Május végéig tehát már nem sok idő van hátra, ami azt feltételezi, hogy a jövő évi költségvetést már az áprilisi választás előtt kellően elő kellett készíteni, hogy zökkenőmentes legyen az elfogadása.

A parlament csak azután tudja tárgyalni az előterjesztést, hogy a Költségvetési Tanács elkészült az értékelésével. Erre Kovács Árpád tájékoztatása szerint június elején kerülhet sor. Onnantól lesz néhány hete a parlamentnek, hogy még a nyári szünet előtt, június vége felé szavazzon a javaslatról.

Ami a jövő évi számokat illeti, Kovács Árpád - a tanácshoz eljutott, kormányzattól és nemzetközi szervezetektől származó jelzésekre alapozott - véleménye szerint a hiány 1-2 százalék között lehet, a GDP növekedése 4 százalék körül alakulhat. A kormány a fogyasztás és a beruházások további bővülésével számol. Összefoglalva: folytatódik a tavalyi és idei államháztartási politika.

A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi inflációs jelentésében ettől némileg eltérő makropályát rajzolt fel. A jegybank szerint a deficit 1,8-2 százalék között alakulhat - ez éppenséggel belefér abba a sávba, amit a tanács elnöke is megjelölt - de a gazdaságtól az MNB csak 3,3 százalékos növekedést vár 2019-ben.

A tanács a jövő évi büdzsé értékelése mellett a 2017-es és 2018-as folyamatokról is készít elemzést - mondta továbbá az mfor-nak Kovács Árpád.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!